Sport

Készülhet a Fradi a Győr ellen

Andrea Lekic (andrea lekic)
Andrea Lekic (andrea lekic)

Ahogyan arra számítani lehetett, bajnoki döntőbe jutott a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata.

A győri lányok az odavágón 39-16-ra nyertek hazai környezetben, így a visszavágó már csak amolyan formalitás volt a Vác ellen. A keddi összecsapáson már a félidőben 16-8-ra mentek a zöld-fehérek, a végén pedig 30-20-as győzelmet arattak, azaz megvédhetik a címüket a magyar bajnokságban. Az ellenfél az FTC-Rail Cargo Hungária lesz, amely az ÉTV-Érd legyőzősével lett finalista.

Mint ismert, az ETO múlt héten hatalmas hajrával a Bajnokok Ligája döntőjében való részvételt is kiharcolta a román Valcea ellen. Annak a párharcnak május 4-én, vagy 5-én lesz az első mérkőzése Larvikban, a visszavágót pedig május 11-én, vagy 12-én rendezik Veszprémben.

A Fradi már korábban jelezte, hogy a magyar bajnoki döntő időpontjának megjelölését a győriekre bízza. A IX. kerületiek ezzel kívánnak hozzájárulni riválisuk nemzetközi kupasikeréhez. A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint így az első mérkőzést most szombaton rendezik 16 óra 30 perces kezdettel Győrben, a második találkozót pedig jövő szerdán 19 órától, az FTC pályaválasztásával. Amennyiben szükség lesz a harmadik mérkőzésre, azt április 27-én szombaton játszanák le, szintén Győrben, 12.50-től.

Eredmény – női kézilabda NB I., elődöntő, 2. mérkőzés

Vác-Győri Audi ETO KC 20-30 (8-16)
A párharcot 2-0-ás összesítéssel a Győr nyerte.

A női NB I döntőjének menetrendje a szövetség tájékoztatása szerint:
1. mérkőzés: Győri Audi ETO-FTC Rail Cargo Hungaria, szombat 16.30
2. mérkőzés: FTC Rail Cargo Hungaria-Győri Audi ETO, április 24., szerda 19.00
3. mérkőzés (ha szükséges): Győri Audi ETO-FTC Rail Cargo Hungaria, április 27., szombat 12:50

Ajánlott videó

Olvasói sztorik