Sport

Szívós Márton szerint reális cél a Final Four

Szivos-Marton(1)(960x640).jpg (Szívós Márton)
Szivos-Marton(1)(960x640).jpg (Szívós Márton)

Szivós Márton, az A-Híd Szeged VE egyik legjobbja szerint nem elég kopogtatniuk a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyesdöntőjének képzeletbeli ajtaján.

“Aki kopog, azt nem biztos, hogy beengedik. Ha ott akarunk lenni, be kell rúgnunk az ajtót!” – mondta Szivós a szerb Crvena zvezda elleni negyeddöntő első mérkőzése előtti, “Kopogtatunk!” címet viselő hétfői sajtótájékoztatón.
Vincze Balázs, vezetőedző elmondta, az előző körben az Egert búcsúztató ellenfél sokat erősödött az egymás elleni utolsó, 2011-es találkozó óta, mert leigazolták a nemzetközileg is jegyzett Denis Sefiket, Andrija Prlainovicot, Nikola Radjent és Dusko Pijetlovicot.

“Jó hangulatú, telt házas mérkőzést várok, amelyen azt szeretném, ha az utolsó leheletükig harcolnának a játékosaim. Nem hinném, hogy olyan különbség alakul ki, amely már most eldöntené a továbbjutást, arról majd a visszavágó dönt” – tette hozzá Vincze.

Cserhalmi Julianna elnök kitért rá, hogy eddig maximálisan elégedettek a szezonnal, hiszen soha nem nyerték még meg a bajnokság alapszakaszát.

“Szeretném, ha ez a sikerszéria a BL-ben is folytatódna” – fogalmazott.

Juhász György technikai vezető elmondta, hogy elővételben várhatóan már hétfőn elkel az összes jegy. Igyekeznek kibővíteni a nézőteret, hogy még többen lehessenek ott a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. A meccsre várhatóan több mint ötven szerb drukker érkezik.

A BL-negyeddöntő szerdán 18.45 órakor kezdődik, a visszavágót április 30-án rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik