Sport

Győr: ez a szív diadala volt

Ambros Martin (ambros martin, )
Ambros Martin (ambros martin, )

Heidi Löke a Larvikkal találkozna a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.

Mint ismert, a Győr fantasztikus küzdeni akarásának és nagy hajrázásának köszönhetően csak egy góllal kapott ki Veszprémben az Oltchim Valcea csapatától. Mindez azt jelenti, hogy a Bukarestben, a múlt hét végén kettővel diadalmaskodó Görbicz Anitáék 48-47-es összesítéssel ott lesznek a Bajnokok Ligája fináléjában.


Fotó: MTI

„Először is meg szeretném jegyezni, hogy sajnálom Jakob Vestergaardot és csapatát, megérdemelték volna a döntőbe jutást. Ugyanakkor én végig bíztam a játékosaimban, az odaadásukban. Amikor már nagyon úgy tűnt, hogy itt a vége, akkor a szívük és a szurkolóink biztatása tolt be bennünket a döntőbe” – mondta Ambros Martin, a Győr vezetőedzője a nemzetközi szövetség (EHF) honlapjának.

Heidi Lökének is nagy szerepe volt a finálé kiharcolásában. A norvég klasszis zsinórban harmadik nagydöntőjére készül, 2011-ben megnyerte a sorozatot a Larvikkal, tavaly pedig már győri színekben bukott el a győzelem kapujában.

„A szívem mélyén abban bízom, hogy megnyerjük a döntőt, bárki is legyen az ellenfél. A tavalyi óta tudjuk, hogy már az elejétől oda kell tenni magunkat. Kit szeretnék ellenfélnek? Korábbi csapatomnak, a Larviknak szorítok majd szombaton” – mondta Löke.

Jakob Vestergaard, a Valcea vezetőedzője szerint a Győr megérdemelten harcolta ki a továbbjutást:

„Sokkal jobbak voltak az első mérkőzésen, és ugyan közel jártunk a továbbjutáshoz, a Győr végül megérdemelten lesz ott a fináléban. Az utolsó öt-hat perc alakulhatott volna másképp is, de a kézilabdában ilyen apróságok döntenek. Innentől kezdve már a Győr az esélyes, bárki is legyen az ellenfele.”

Oana Maneát és társait sokkolta az Oltchim búcsúja:

„Ez a mi ajándékunk a győrieknek, hogy ott lehetnek a döntőben. 55 percig mi voltunk kedvezőbb helyzetben, mégis elbuktunk. Sokkhatás ért bennünket. Nem is hisszük el, ami történt.”

A Győr tehát az ellenfelére vár, szombaton dől el a másik finalista sorsa. A norvég Larvik van nehezebb helyzetben, ugyanis az odavágót 24-22-re elbukta hazai pályán a Krim Ljubljana ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik