Sport

Világhírességekkel indul a futókörverseny

Kozák Danuta kétszeres oimpiai bajnokkal és a szegedi kajakosokkal lehet együtt lenni és futni az I. Dél-Alföldi Regionális futókörverseny szerda délutáni nyitányán.

Nem csupán Szegeden, Mórahalmon is kisütött a nap szerda délelőttre, így minden akadály elhárult, hogy örömteli élménnyel gazdagodjanak az országosan egyedülálló kezdeményezés részvevői – közölték a szervezők. Csonka Gábor arról is a friss hírről is értesítette a Szeged24-et, hogy világhírességekkel lehet együtt lenni, együtt futni a 15 órakor, a mórahalmi vásártérről rajtoló versenyen. Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok kajakos, a londoni olimpia legeredményesebb magyar sportolója és a szegedi női és férfi kajakosok is ott lesznek a 17 órai zárófutamon.

A mórahalmi verseny zárásával 17 óra 30 perckor a település polgármestere, Nógrádi Zoltán adja át azt a serleget, amely az abszolút győztesnek járó Mórahalom különdíja. Emellett az ADIDAS értékes jutalmával gazdagodik a legtöbb gyermeket, versenyzőt delegáló testnevelő tanár illetve edző is. A versenyre egyébként rengetegen jelentkeztek és az elmaradt szegedi nyitány nevezései is érvényesek a mostani, hivatalos rajton. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk: a verseny ötletgazdája arra hívta fel a figyelmet: azért is fontos, hogy mindenki legyen ott a nyitányon, mert a versenysorozat összesített pontversenyének helyezettjeit értékes ajándékokkal jutalmazzák a szervezők. Csonka Gábor hozzátette: az elmaradt szegedi futamot is pótolják, beiktatják azt a versenysorozat részébe, egy későbbi időpontra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik