Sport

Az olimpiai bajnok “kiült a hajóból”

22 év után nem jelöltette magát Vaskuti István a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai alelnökének. Mit csinál helyette?

A sportkedvelők körében talán meglepetést keltett, hogy a kenus olimpiai bajnok Vaskuti István, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség első alelnöke helyett a hazai szövetségben tartott legutóbbi tisztújítás során Schmidt Gábor, a testület korábbi főtitkára, a Nemzeti Sportközpontok jelenlegi főigazgató-helyettese  lett a szakmai alelnök.

“Megvallom őszintén, elfáradtam… – válaszolta, kérdésünkre a sportdiplomata, majd hozzátette – “Huszonkét éven át voltam szakmai alelnök, s az utóbbi időben nemzetközi feladataim miatt egyre többet kellett utaznom, és így egyszerűen nem jelöltettem magam…”

Így a magyar szövetség hajója Vaskuti nélkül megy tovább. A sportvezető persze nem szakad el teljesen, jelenleg is többek közt a riói kajak-kenu versenyek kvalifikációs szabályzataival foglalkozik, amit ez év őszén hoznak nyilvánosságra. A nemzetközi szövetség az előkészületeknél tart, de az már biztos, nagyban nem fog változni a kvalifikációs rend, csak  kisebb fínomítások várhatóak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik