Sport

Borkait felháborította a román sajtó

borkai zsolt (borkai zsolt, )
borkai zsolt (borkai zsolt, )

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arra buzdít, hogy Veszprémben a magyar szurkolók a szokásosnál is sportszerűbben biztassák a Győri Audi ETO-t.

Mis is írtunk róla szombaton, hogy a román ProSport címlapján Görbicz Anita mezével szórakoztak ismert román sportolók. A lap ezt amolyan felvezetésnek szánta a Valcea és a Győri Audi ETO párharcának, a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőben. Az első felvonást a Rába-partiak nyerték meg 24-22-re Bukarestben, így kedvező helyzetből várhatják a visszavágót.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is megszólalt az ügyben, a sportvezető elkeserítőnek tartja a ProSportban megjelent képeket.

“Sportvezetőként, egykori sportolóként és szurkolóként egyaránt végtelenül elkeserítőnek tartom azt, ami a mérkőzéshez kapcsoltan egy romániai médiumban megjelent – reagált vasárnap a MOB honlapján Borkai Zsolt elnök. – A sporttól, a Fair Play szellemiségétől teljesen idegen és felháborító, hogy ilyen előfordulhat. Meggyőződésem, hogy ezt a szomorú esetet hasonlóan ítélik meg a romániai kollégák is, és ennek megfelelően járnak el.”

A MOB elsőszámú vezetője a szervezet nevében egyúttal minden sportot szerető szurkolót arra kért, hogy “a csütörtöki veszprémi visszavágón a szokásosnál is sportszerűbben biztassa a győri kézilabdás lányokat!”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik