Kaufer Tamás, a megmérettetés atyja, kitalálója elmondta, hogy a versenyzők már átvehetik az induláshoz szükséges rajtszámokat előzetes telefonegyeztetés után (06 30 2277-094), valamint további információkat a Facebookon találnak.. Mint ismeretes, három távot jelöltek ki a szervezők, 15 km, 5 km, illetve az 1 km-es örömfutást. Itt külön ki kell emelni, hogy ez a szakasz elsősorban gyerekeknek szól, akik már idejekorán belekóstolhatnak a mozgás örömébe. Több ismert sportoló, és színművész is elfogadta a szervezők meghívását, így találkozhatunk Száraz Dénessel, de Monspart Sarolta és az időjós Németh Lajos is ígérte részvételét, valamint a Fehérvár KC-ból itt lesznek a Siti nővérek, és több csapattag is rajthoz ál, annak ellenére, hogy azért még tart a bajnoki rájátszás.
A pályát már felfestették, kijelölték, ami azt jelenti, hogy igencsak közeledik a 8. Vérteskozma Made In Run Rock ‘n Roll Erdei Futás április 14-i rajtja.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 21:47 Ketten több száz millió forintot nyertek a Skandináv lottón
- 21:40 Egy francia cég segíthet a magyar államnak a Budapest Airport megvásárlásában
- 21:23 A párizsi olimpiát is megjárta a magyar súlylökő, aki építészként segítette Békéscsaba fejlődését
- 21:09 A zágrábi BL-vereség még nagyon fájhat a Szegednek
- 21:06 Késik a betétdíjas rendszer bevezetése, Áder János szerint a gyártók lobbitevékenysége miatt
- 20:53 Hiába lőtt nagy gólokat a MU, a potyázó kapusa miatt elúszott a győzelem
- 20:48 Farm VIP: Kótai Mihály feladta a játékot
- 20:47 A nap legfontosabb hírei – 2023. november 29.
- 20:32 Emma Watson és a ruhaeltüntető varázslat: csak melltartót viselt blézere alatt a vörös szőnyegen
- 20:19 Változik a taxirendelet: egy kézbe kerül a taxikkal kapcsolatos feladatellátás
- 20:18 Gondot okozott a szezon első igazi havazása Borsodban
- 20:03 Osztrák meglepetéssel indult a női kézi-vb
- 19:04 Még szó sincs következő Sztárbox-évadról, de Zámbó Krisztián már eldöntötte, mi lesz a bevonulós zenéje
- 19:00 Ne higgyen a kritikusoknak: ha szereti a Disney-rajzfilmeket, a Kívánsággal sem lesz baja
- 18:54 Szobrot állítanak Béla kutyának Baján
- 14:56 Háromszor próbáltak kifosztani telefonon, de vannak jelei, hogy csaló beszél a vonal másik végén
- 14:25 Akár száz százalékkal is nőhet egy kármentes autós kgfb-je
- 14:39 Kommandósok csaptak le egy férfire és a fiára, 100 milliós házat, luxusautókat foglaltak le tőlük
- 14:29 Akár százmillió forintnak is lába kelhetett a győrsövényházi postán
- 20:32 Emma Watson és a ruhaeltüntető varázslat: csak melltartót viselt blézere alatt a vörös szőnyegen
- 20:48 Farm VIP: Kótai Mihály feladta a játékot
- 17:35 Fegyelmi eljárás indult a Katona József Színházban, miután kiderült, hogy DK-sok kedvezménnyel vehettek jegyet
- 07:10 Hunyadi Donatella a vezetéknevéről: Édesanyám a Kiszelt kizárta, úgy érezte, ez egy negatív bélyeg rám
- 10:34 Bemutatták a palackvisszaváltó automatákat, 4-5 ezer visszaváltási pontot ígérnek
- 17:41 Csobot Adél: Bence, ugye tudod, hogy rengetegen vagyunk melletted?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!