Sport

Bolt focizott, majd győzött a Copacabanán

usain bolt (usain bolt, )
usain bolt (usain bolt, )

Győzelemmel kezdte az évet Usain Bolt: a hatszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter nyerte a 150 méteres versenyt a világ leghíresebb strandján, a brazíliai Copacabanán.

A londoni és a pekingi ötkarikás játékokon is három-három aranyérmet begyűjtő vágtázó 14.42 másodperc alatt teljesítette a távot, ez pedig nem sokkal rosszabb a világ eddigi legjobb, 14.35-ös idejénél, melyet szintén ő ért el, még 2009-ben Manchesterben.

A riói homokon felépített pályán a brazil Bruno Lins lett a második, az Antigua és Barbuda-i Daniel Bailey pedig a harmadik.

Bolt a nemzetközi szövetség hivatalos versenye után azt mondta, számára ez megfelelő évkezdet volt, és már most várja, hogy a 2016-os olimpián visszatérjen Rióba.

A jamaicai sztársprinter az eddigi bejelentések alapján legközelebb június 6-án, az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat első európai állomásán, Rómában indul majd, mégpedig 100 méteren.

Videó – így nyert Usain Bolt Brazíliában:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik