Sport

Világbajnok és BL-győztes kézissel erősödik a Szeged

Garcia Parrondo (garcia parrondo, )
Garcia Parrondo (garcia parrondo, )

A következő szezonra két spanyol játékossal erősíti meg keretét a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata: a világbajnok és Bajnokok Ligája-győztes jobbszélső, Garcia Parrondo és a több európai élklub által is csábított irányító, Niko Mindegia egyaránt három évre szerződött a kétszeres magyar bajnok klubhoz.

A Tisza-parti egyesület 51 éves története során először kötött szerződést spanyol játékosokkal.

“Eddig szerződéshosszabbításról tudtunk beszámolni, illetve arról, hogy az új idényben Juan Carlos Pastor révén új mestere lesz a csapatunknak, most viszont két új játékos érkezéséről tudunk hírt adni.
– mondta Mezei Richárd, a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója. – Parrondót nem kell bemutatni a kézilabda szerelmeseinek, remek játékos, sok-sok sikert ért el a spanyol válogatottal, illetve klubszinten is. Nem mellékes, hogy Pastor edző keze alatt is dolgozott, így jól ismerik egymást. Niko Mindegiát mindenki a jövő nagy ígéretének tartja, komoly kérői voltak, mégis minket választott.”

Mezei hozzátette: Pastorral közösen döntöttek arról, hogy leigazolják a két játékost.

Garcia Parrondo a Leon gárdájában mutatkozott be a Bajnokok Ligájában még 2003-ban, később KEK-et nyert a csapattal. 2007-ben a Ciudad Realhoz igazolt, és BL-győzelemig jutott a Kiel ellen, kétszer is egymás után. Az Atlético Madridot hagyta ott a szegediek kedvéért. A Bajnokok Ligájában 290 gólt szerzett, idén 27 alkalommal talált be a kapuba. A spanyol válogatott tagjaként 2005-ben világbajnok lett.

Niko Mindegia a 2005-2006-os idényben debütált a BL-ben, 2009-2010-ben a Reyno de Navarra San Antonióval KEK-elődöntőig menetelt, és ezt megismételték egy évvel később is. A La Rioja mezét váltja majd piros-fehérre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik