Sport

Bombameglepetés Miamiban – Djokovicsot “hazaküldték”

Tommy Haas (tommy haas, novak djokovics, )
Tommy Haas (tommy haas, novak djokovics, )

A 34 éves, már-már veterán német Tommy Haas két sima játszmában 6-2, 6-4-gyel küldte "zuhanyozni" Novak Djokovicot a Miamiban zajló ezres torna nyolcaddöntőjében.

A top 50 legidősebb játékosa mindössze 80 perc alatt búcsúztatta a Floridában tavaly és 2011-ben is diadalmaskodott szerb sztárt, aki sorozatban 14 siker után kapott ki a Sony Openen. Tommy Haas sikere több mint meglepő. Egyrészt a német ugyan jó kis játékos – 2002-ben még 2. is volt, jelenleg is 18. a világranglistán -, de annyira nem, hogy rendre világelsőket verjen.

Az atpworldtour.com statisztikája szerint ezt pályafutása alatt eddigi 15 lehetőségéből mindössze egyszer tette meg, még a múlt században, 1999-ban. Akkor ifjú titánként Andre Agassit győzte le.

Most javított a statisztikáján 16/2-re, ráadásként ő lett az elmúlt harminc év legidősebb játékosa, akinek sikerült legyőzni az aktuális világelsőt!. Djokovicban ugyanakkor az év eleji remeklését követően valami elfáradhatott, mert az utolsó 4 meccséből kétszer is kikapott, ami nem szokása.

“Minden elismerésem, Tommy volt ma a jobb, ehhez kétség sem fér” – nyilatkozta a mérkőzést követően Djokovic. “Az elmúlt időszakban messze ez volt a legrosszabb meccsem.”

A nőknél Radwanska nehezebben, Serena Williams könnyebben lépett tovább az elődöntőbe.

Miami Sony Open tenisztorna, eredmények:

FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Haas (német, 15.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:2, 6:4
Simon (francia, 11.)–Tipszarevics (szerb, 7.) 5:7, 6:2, 6:2
Cilic (horvát, 9.)–Tsonga (francia, 6.) 7:5, 7:5
Ferrer (spanyol, 3.)–Nisikori (japán, 13.) 6:4, 6:2
J. Melzer (osztrák, 3.)–Ramos (spanyol) 2:6, 6:3, 6:3
Gasquet (francia, 8.)–Almagro (spanyol, 10.) 6:7, 7:5, 7:6
Berdych (cseh, 4.)–Querrey (amerikai, 17.) 6:1, 6:1
Murray (brit, 2.)–Seppi (olasz, 16.) 6:2, 6:4

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Haas (német, 15.)–Simon (francia, 11.)
Ferrer (spanyol, 3.)–J. Melzer (osztrák, 3.)
Gasquet (francia, 8.)–Berdych (cseh, 4.)
Cilic (horvát, 9.)–Murray (brit, 2.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Flipkens (belga, 30.) 4:6, 6:4, 6:2
S. Williams (amerikai, 1.)–Li Na (kínai, 5.) 6:3, 7:6

AZ ELŐDÖNTŐBEN
S. Williams (amerikai, 1.)–A. Radwanska (lengyel, 4.)
Errani (olasz, 8.)/Sarapova (orosz, 3.)–Jankovics (szerb, 22.)/Vinci (olasz, 15.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik