Sport

Idén is országos döntőben az U14-esek

Egyenletes teljesítményt nyújtva, mind a négy mérkőzését magabiztosan nyerve jutott a Fehérvár KC U14-es csapata az Erima Országos Bajnokság döntőjébe.

A Köfém Sportcsarnokban lejátszott, hatcsapatos elődöntő fináléjában Virincsik Anasztázia együttese 21-9-re győzte le a Gyömrő VSK-t.

– Az U14-es csapatunk négy mérkőzésből négyet megnyerve bejutott az országos döntőbe, így megismételte a tavalyi teljesítményét. Edzőként fontosnak tartom azt, hogy egy csapat akkor lesz eredményes, ha mindenki tesz valamit a közös sikerért, és nem feltétlenül egy vagy két embernek kell a hátán vinnie a csapatot. Ezt megértették a lányok, és így tudtak mind a tizenhatan egy-egy kis szeletet hozzátenni a győzelmekhez. Külön köszönöm edzőkollégáimnak a segítségüket és támogatásukat! Külön köszönet Sulyok Böbének és Pánczél Barabásnak, a várpalotai és gárdonyi fiókcsapataink edzőinek, akiknek a játékosai is erősségeinknek bizonyultak, valamint Siti Esztinek, aki rengeteget segített nekem ezen a napon is. – nyilatkozta Virincsik Anasztázia, a Fehérvár KC edzője.

Fehérvári vonatkozású eredmények:

Fehérvár KC – Veszprém Padányi 17-15 (10-8)

Győri ETO – Fehérvár KC 5-13 (2-5)

Végeredmény:

1. Fehérvár KC 4 pont (+10)

2. Veszprém Padányi 2 pont (-1)

3. Győri ETO 0 pont (-9)

Helyosztók:

Elődöntő: Fehérvár KC – Siófok KC 15-13 (11-7)

Döntő: Fehérvár KC – Gyömrő VSK 21-9 (9-3)

Végeredmény:

1. Fehérvár KC

2. Gyömrő VSK

3. Veszprém Padányi

4. Siófok KC

5. Tamási KC

6. Győri ETO

Az FKC csapata: Bíró Benita, Németh Orsolya, Szentesi Eszter (kapusok), Czuczu Frida, Hammuth Lili, Horváth Fanni, Hudra Enikő, Járossy Dominika, Kamondi Petra, Kuczi Dorina, Leszkován Blanka, Nagy Martina, Őri Fanni, Piazza Dóra, Ruszanov Nikolett, Sebestyén Fanni. Edzők: Virincsik Anasztázia és Siti Eszter. Sérülés miatt hiányzott: Piller Kármen és Vörös Szimonetta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik