Sport

Serena Williams bringával jött, látott, győzött

A női verseny első kiemeltje, Serena Williams két sima játszmában nyert a japán Morita Ajumi ellen, és ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a Miamiban zajló, 9,5 millió dollár összdíjazású, keménypályás tenisztornán.

A világranglista-vezető amerikai játékos a szállodájától kapott kerékpárral érkezett a meccsre, miután közlekedési dugó alakult ki a városban, és attól tartott, nem ér ki időben a pályára.

“Eredetileg egy golfkocsit kértem tőlük, de az nem volt nekik, majd felajánlottak egy motort, de arra meg én mondtam nemet. Aztán jött a bicikli ötlete, és bár nem nagyon szoktam biciklizni, úgy döntöttem, most fogok” – mesélte Serena Williams, aki pályafutása során hatodszor, és 2008 óta először diadalmaskodhat Miamiban.

Nővére, a korábbi háromszoros bajnok Venus számára ugyanakkor véget ért a verseny, ugyanis hátfájdalmai miatt visszalépett harmadik fordulós mérkőzésétől.  A korábban lejátszott mérkőzésekről IDE kattintva olvashatsz.

Eredmények – Miami tenisztorna

nők, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
S. Williams (amerikai, 1.)-Morita (japán) 6-3, 6-3
Flipkens (belga, 30.)-Kvitova (cseh, 7.) 6-0, 4-6, 6-1
Cibulkova (szlovák, 13.)-Oprandi (svájci) 6-3, 6-4
Stephens (ameirkai, 16.)-V. Williams (amerikai, 19.) – játék nélkül

férfiak, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Murray (brit, 2.)-Tomic (ausztrál) 6-3, 6-1
Berdych (cseh, 4.) – Gimeno-Traver (spanyol) 5-7, 7-6 (7-3), 6-2
Cilic (horvát, 9.)-Giraldo (kolumbiai) 6-2, 7-6 (8-6)
Raonic (kanadai, 14.)-Rufin (francia) 6-2, 6-4
Almagro (spanyol, 19.)-Pella (argentin) 6-0, 6-3
Isner (amerikai, 20.)-Dodig (horvát) 4-6, 7-5, 7-6 (7-5)
Bellucci (brazil)-Janowicz (lengyel, 21.) 7-6 (7-5), 3-6, 6-3
Falla (kolumbiai)-Verdasco (spanyol, 25.) 6-3, 7-6 (8-6)
Dimitrov (bolgár, 29.)-Bolelli (olasz) 6-4, 1-1-nél Bolelli feladta

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik