Hajrájához érkeztek a futsal NB II Nyugati csoportjának küzdelmei, már csupán négy forduló van hátra az alapszakaszból. A 24. fordulóban rendkívül fontos találkozó vár a fehérvári csapatra, ugyanis a tabella negyedik helyén álló piros-kékek a közvetlen őket üldöző, de velük azonos, 47 ponttal álló BME-Docler Akadémia együttesét fogadják hétfőn 19.20-kor a VOK-ban. A rangadó győztese nagy lépést tesz a rájátszás felsőházi tagságáért. A Fehérvár Futsal játékosai és vezetői bíznak abban, hogy minél többen kilátogatnak az összecsapásra, és egy remek hangulatú, gólokban gazdag és hazai győzelemmel záruló mérkőzést láthatnak majd. A házigazdák legutóbb a hónap elején játszottak bajnokit az érdi Asterix ellen, hiszen a legutóbbi játéknapon elmaradt a meccsük, mivel az erre a fordulóra kisorsolt ellenfelük, a Hegyvidék SE azóta megszűnt. Mindenesetre nehéz mérkőzés vár Reveland Zoltán vezetőedző csapatára, még akkor is, ha a gárdából szinte az egész keret folyamatosan játékban van. Volt, aki az NB II-es Csákvár színeiben lépett pályára szombaton, míg többen a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján induló Fehérvár válogatottját erősítették.
A Fehérvár Futsal Balogh 2000 csapata újabb rangadót, amolyan hatpontos meccset játszik hétfőn este a BME-Docler Akadémia ellen
Ajánlott videó
- 08:39 A Város Királynői: „Szocreálos, utasellátós” – nem mindenki volt megelégedve Solomon Zsuzsanna szállásválasztásával
- 08:37 Meghalt Denny Laine
- 08:36 Ittasan, benyugtatózva elsodort és otthagyott egy babakocsiban ülő gyermeket az örkényi férfi
- 08:32 Halálra égett egy középkorú férfi Kállón
- 08:22 Elkészült a női kéziválogatott középdöntős programja
- 08:20 Reviczky Gábor úgy gondolja, meggyógyult a rákból
- 08:14 Hadas Alfréd összeesett a Farm VIP forgatásán
- 08:09 Rengeteg hóval érkezett a Mikulás a Dunántúlon
- 08:06 Egy erdőben találták meg a holttestét az eltűnt férfinak, akit rossz helyen rakott ki egy betegszállító autó
- 08:05 Videón ahogy egy rendőr egy járókelőtől kölcsönzött biciklin üldözi a bűnözőt
- 08:01 Megérkeztek Magyarországra a világ legmodernebb tankjai
- 07:58 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 07:44 „Nem érdekel a véleménye, vegye meg!” – Micheller Mónika kiakadt, mert párja nem vette meg az üzlethelységet, amit kinézett
- 07:35 Zelenszkij váratlanul lemondta felszólalását az amerikai szenátus előtt
- 07:19 Egy a tábor, egy a zászló, de már jóval több a bizonytalan
- 21:47 Amerikai nagykövet: A magyar szuverenitásvédelmihez képest Moszkva külföldiügynök-törvénye enyhe és szelíd
- 16:44 Nyoma veszett egy 10 éves gyereknek a miskolci kórházból, eltűnésekor mindössze pólót és papucsot viselt
- 17:01 Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki egy vármegyére
- 17:37 Jogosítvány nélkül, nagyköveti autóval lépett meg a rendőrök elől egy férfi Budapesten
- 08:06 Egy erdőben találták meg a holttestét az eltűnt férfinak, akit rossz helyen rakott ki egy betegszállító autó
- 16:45 „A kisbaba nem volt retusálva!” – Kulcsár Edina kislányával közös új képe alatt tisztázta a dolgokat
- 07:19 Egy a tábor, egy a zászló, de már jóval több a bizonytalan
- 19:28 Börtönbe kell vonulnia Szabó Bálintnak, az Orbán konvoját üldöző szegedi képviselőnek
- 06:52 „Ennyi idő alatt férjhez megyek és elválok” – mondta Demcsák Zsuzsa a 75 perce feladatot teljesítő versenyzőknek
- 18:30 Till Attila összes filmtervét elutasították az elmúlt öt évben, ezért önerőből forgatta le legújabb játékfilmjét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!