Szilagyi-Aron(960x640).jpg (szilágyi áron, )
Sport

Szilágyi ezúttal lecsúszott a dobogóról

Az ötödik helyen végzett Szilágyi Áron a férfi kardozók moszkvai Világkupa-versenyén.

A Londonban olimpiai bajnok magyar vívó a Vk-sorozat idei első három állomásán – Madridban, Padovában és Budapesten – bronzérmes volt, most a harmadik hely megszerzésében a német Maximilian Kindler akadályozta meg, akitől a negyeddöntőben 15-12-re kapott ki. A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint ugyanakkor Szilágyi Áron ezzel az eredménnyel is őrzi helyét a világranglista élén.

A moszkvai viadalon további három magyar került fel a főtáblára, de Lontay Balázs, Iliász Nikolász és Gémesi Csanád is csak egy asszót tudott megnyerni. Utóbbi a 32 között Szilágyitól kapott ki.

A férfi tőrözők Bonnban szerepelnek a hétvégén. A magyarok számára az utóbbi időben kevés sikert hozó szakágban ezúttal Gátai Róbert és Szabados Gábor felküzdötte magát a 64-es táblára, ahol mindketten megnyerték első mérkőzésüket, majd a legjobb 32 között zártak.

A női tőrözőknek nem sikerült az egyéni verseny Torinóban: Mohamed Aida, Varga Katalin, Kreiss Fanny és Szalai Szonja egyformán a 64 között szenvedett vereséget.

Vasárnap mindhárom helyszínen csapatversenyt rendeznek.

Megkerestük George Clooney-t, hogy megtudjuk, mit gondol arról, hogy Soros György ügynökének kiáltotta ki a kormányoldal. A világsztár válaszában elárulta, hogy egyszer találkozott a milliárdossal. De volt néhány gondolata Orbán Viktorról és rezsimjéről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.