Sport

Natasa és a variációk

Egyelőre még nem az eredményei beszélnek róla, a közvélemény szemében elhomályosította sikereit az elmúlt néhány hónap történése, az országváltással kapcsolatos hercehurca.

Egy biztos, Douchev-Janics Natasa visszatérése nagy sikere a magyar kajak-kenu sportnak, a szövetség konzekvens elvei Magyarországon tartották a háromszoros olimpiai bajnokot. A versenyző akár több számban is aranyesélyes lehet az elkövetkező világversenyeken, leginkább 200 egyesben, amelyben még mindig a világ egyik legjobbjának számít.

Douchev-Janics Natasa kikötött Győrben. Az egyesület hamarosan, legkésőbb április elején megköti vele a riói olimpiáig szóló szerződését, és valljuk meg, visszatérése sokat számít a női szakágnak, amely ismét vagy fogalmazzunk úgy most még inkább, több győzelemre is esélyes egységet tud kiállítani a világversenyekre.

Bár Douchev-Janics Natasa számára az elmúlt szezon K-1 500 méteren nem tartogatott nagy sikereket, a 2004-es olimpiai bajnokot az idén is a szám nagy esélyeseként kell számon tartani, akire olyan világnagyságok várnak majd a hazai mezőnyben, mint London kétszeres olimpiai bajnoka, Kozák Danuta vagy a könyöksérüléséből felépülő sokszoros világbajnok Kovács Katalin.

Kozák Danuta, aki az idei felkészülésében Vad Ninettával közösen nagy hangsúlyt fektet a 200 méterre is, igazi riválisa lehet a Londonban bronzérmet szerző Douchev-Janics Natasának.

A párosok esetében több egységet is „rehabilitálni” lehet: ismét egy hajóba ülhet a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros, és Csipes Ferenc nem zárkózik el attól, hogy Szabó Gabriella és Kozák Danuta is együtt lapátoljon. De az sem elképzelhetetlen, hogy a Győr két olimpiai bajnokát (Janicsot és Fazekas-Zur Krisztinát) tereli majd össze, míg a Honvéd Kovács, Szabó párossal operál.

A legnagyobb nyereség talán K-4 500 méteren született, hiszen nagyobb lett a merítési lehetőség. Az olimpiai címvédő Szabó, Kozák, Kovács, Fazekas-Zur formáció mellett még Douchev-Janics és az Ausztráliában készülő Kárász Anna is képbe kerülhet.

„Azzal, hogy Douchev-Janics Natasa nem a magyar válogatott ellen, hanem a magyar válogatottal együtt versenyez a nemzetközi versenyeken, az sportágunk nemzetközi eredményességét növelni tudja, míg ellenkező esetben pont a mi eredményességünket gyengítené. Ezzel a lányok közötti konkurencia harc is visszajöhet, bár erre szerintem sosem volt panasz”– fejtette ki a versenyző visszatérésével kapcsolatban Storcz Botond szövetségi kapitány.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik