Sport

Ajándék sportcsarnok a győzelemért

Napra pontosan 40 évvel ezelőtt a NIM, azaz a Nehézipari Minisztérium női csapata 1973. március 12-én hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK).

Nyugodtan kijelenthető, a Kovács Endre által irányított csapat a magyar röplabdasport történetének egyik legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy egyáltalán legyőzte (legyőzhette…) a Dinamo Moszkvát, ráadásul világszenzációnak számító 3-0 arányban.

1976. július 23., montreali olimpia, a Magyarország-Peru női röplabda-mérkőzés,
háttal 5-ös mezben a NIM és a válogatott erőssége dr. Bánhegyiné Radó Lúcia.
A találkozó 3:1-es magyar győzelemmel ért véget.

A gárda – amelyre a magyar női válogatott is évekig épült végül a Dynamo Berlinnél és Start Lodznál is jobbnak bizonyul, így veretlenül nyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, a BEK-et. Az eredmény hatalmas európai visszhangot váltott ki, ezenkívül a magyar sportéletben is nagyra értékelték.

Jellemző az akkori viszonyokra, hogy a Nehézipari  Minisztérium örömében és a klubvezetése ígéretének megfelelően jutalmul egy sportcsarnokot épített a csapatnak a III. kerületi Folyondár utcában. A sportcsarnok jelenleg is áll, de már rég nem röplabdáznak benne…

Ezután többször második helyezést ért el a csapat a BEK-ben, tíz magyar bajnoki címet szerzett és több kupagyőzelmet aratott. A válogatottban szereplő játékosok olimpiákon (1972, 1976, 1980), világ- és Európa-bajnokságokon bizonyítottak.

A BEK győztes csapat:

Szalayné Sebők Éva, Énekes Emőke, Gerhardtné Kiss Jutka, Buzekné Makláry Ilona, Steinerné Papp Katalin, Dr. Bánhegyiné Radó Lucia, Halászné Marczis Katalin, Beck Gabriella, Wéber Katalin és Farkas Beatrix

Vezetőedző: Kovács Endre
Másodedző: Héra Gábor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik