Sport

Új helyszín Aktiválódott a sorozatban

Új iskola csatlakozott az ARAK AKTIV programba, a Munkácsi Mihály Általános Iskolában már nagyon várták a futást ugrást és dobást játékos formában bemutató versenysorozatot.

A Munkácsi tanulói hónapok óta készültek a megmérettetésre. Reggel nyolc órától kissé rendhagyó tanítási nap vette kezdetét. Elsőtől hatodik évfolyamig egymást követték az osztályok küzdelmei. Természetesen, ahogy a többi AKTIV fordulóban, a Munkácsi iskolában is komoly segítséget kaptak a versenyzők a pálya mellett szurkoló osztálytársaktól.
A hatodik évfolyam két osztálya: a “Nyerők” (6/A) és a “Turbó Panda” (6/B) kezdett. A mai napon tényleg a 6/A-sok voltak a nyerő.

Őket a harmadik évfolyamosok követték. A “Villámok” (3/A) és a  “Gepárdok” (3/B) négy versenyszám után még ugyanannyi ponttal álltak, az utolsó versenyszám a lökés döntött a továbbjutásról. A Villámok medicinlabdája repült messzebbre, ők készülhetnek a döntőre.

Izgalomban nem volt hiány az ötödikesek versenyében sem, a 3 osztály csapata: az A-s “Fehérvári Tigrisek”, a „B”-s “Kecskék” és a „C”-s “Red Bull Race” hármas holtversenyben várta az utolsó számot. A mai nap során többször döntött a tömött labdalökés. A végeredmény: győzött az „A” osztály, második a „C”, és harmadik a „B”.
A legfiatalabbak következtek. Látszott a szemükben, hogy nagyon várják már a versenyt, kicsit talán izgultak is. Az “Üstökösök” (1/a), a “Villám” (1/b) és az “Őzikék” (1/c) remek versenyében az Őzikék jutottak a döntőbe. Szerencsét hozott nekik az osztály kabalaállata, egy őzike.

A negyedik osztályosok három csapata közül a “Winners” (4/c) lett a győztes, az “Acélnyolcas” (4/A) és az „Angry Birds” (4/B) csapatait megelőzve.

Utolsónak a 2/A “Szöcskék” és a 2/B “Kenguruk” ugrottak egymásnak. A záró versenyszám a medicin labda-dobás volt, és még nem dőlt el a továbbjutás. Hihetetlenül szoros, minden versenyszámban fej-fej mellett haladtak az osztályok, de végül a Szöcskék örülhettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik