A magyar versenyző a hatodik futamban a szám olimpiai bajnokával, a kanadai Charles Hamelinnel, az új-zélandi Blake Skjelleruppal és az ukrán Valentin Danilovszkijjal küzdött a legjobb 24-be kerülésért. A selejtezőfutamokból csak az első kettő léphetett tovább.
A harmadik rajt sikerült jól, Knoch Viktor elsőnek fordult az első kanyarba, majd a négy és fél körös táv feléhez közeledve Hamelin megelőzte, de ők ketten ekkorra már óriási előnyre tettek szert a harmadik és negyedik helyen érkező riválisokkal szemben. A futamot végül a kanadai sztár nyerte, a magyar versenyző három tizedmásodperccel mögötte ért célba.
Az utolsó előtti futamban Liu Shaolin Sándor lépett jégre, és a megismételt rajt után a harmadik helyre állt be. Két körrel a célba érkezés előtt azonban a lett Roberto Pukitis elesett, a magyarnak ki kellett kerülnie, így lendületet vesztett, s az orosz Viktor An megelőzte. Liu Shaolin végül harmadik lett, és nem jutott tovább.
A Főnix Csarnok közönsége csaknem kétezer fősre duzzadt, amikor később Knoch Viktor jégre lépett a selejtező második körében.
A futam rajtját meg kellett ismételni, a második start azonban már jó volt. Knoch remekül indult, másodiknak fordult el az első kanyarban, s kiváló versenyzéssel, a hazai szurkolók lelkes és hangos biztatásától kísérve meg is tartotta ezt a pozíciót, megelőzve az orosz Szemjon Jelisztratovot és a japán Takamido Juzót.
Knoch aztán két kínai, illetve egy-egy dél-koreai és orosz riválissal került egy futamba az elődöntőben. Az ötödik pozícióból, a külső ívről rajtolt, negyediknek fordult az első kanyarban, és két körön keresztül meg tudta tartani ezt a helyet.
A hajrá kezdetén dél-koreai ellenfele megelőzte a magyart, akinek a korcsolyája az utolsó körben, kanyarvétel közben beleakadt a pálya szélét jelző egyik bójába. Knoch emiatt elesett, és ötödikként zárta az elődöntős futamot.
A magyar váltó kiesett |
A magyar férfi váltónak nem sikerült a döntőbe jutnia a Debrecenben. A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Béres Bence, Burján Csaba összetételű staféta a kínaiakkal, a dél-koreaiakkal és a kanadaiakkal került egy futamba az elődöntőben, ahol beigazolódott a papírforma. A magyar csapat 15 körrel az 5000 méteres táv leküzdése előtt jelentős hátrányba került, igaz, addig is a negyedik helyen haladt, de viszonylag közel volt az ellenfeleihez. A célba érkezés aztán nagy izgalmakat hozott, hogy a második helyért harcoló kanadai és kínai váltó között mindössze két tizedmásodperc volt a különbség a végén, a győztes dél-koreaiak mögött Kanada jutott a vasárnapi döntőbe. A magyar váltó a Főnix Csarnok 2500 nézőjének hangos biztatásától kísérve a negyedik helyen haladt át a célvonalon. A hazai női staféta – még pénteken – szintén búcsúzott az elődöntők során. |
A női selejtezők második körében Keszler Andrea is érdekelt volt, erős futamba került, papíron dél-koreai, kínai és japán ellenfele is jobb nála, legyőzhetőnek egyedül a litván Agne Sereikaite tűnt. A papírforma be is igazolódott, bár Keszler jó rajt után harmadiknak jött el, később az egyik kanyarban összeakadt a litvánnal, emiatt a versenybírók utólag kizárták, Sereikaitét pedig továbbjuttatták.