Sport
ököl (asztalra csap)

Közel félmilliós kárt okoztak a Honvéd futballhuligánjai Győrben

Csapucha Adrienn
Csapucha Adrienn

2013. 03. 02. 09:10

A szurkolók a Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóját követően randalíroztak.

A fővárosi klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a vendég szurkolók egy csoportja a mosdóban tört-zúzott, valamint Simon Peresz izraeli államfőnek címzett egy rasszista üzenetet a falra írva.

A huligánok 428 031 forintos kárt okoztak, ezt a pénzt Honvéd megtéríti, ugyanakkor elítéli a tetteseket.”Elnézésüket kérjük a barbárokért, és azért a nyilas söpredékért, amely a mellékelt feliratot a mosdó belső falára pingálta. Nektek, rasszista barbároknak pedig üzenjük, hogy jobban fogunk titeket figyelni, és minden erővel azon leszünk, hogy elkapjunk, és bebörtönözzünk titeket. Nem csak az összes stadionból akarunk titeket kitiltani, de a mi életünkből is. Szégyenkezzetek ti! Mi soha többet nem akarunk elnézést kérni miattatok” – olvasható a Honvéd közleményében.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) éppen pénteken jelentette be, hogy – az európai szövetség háromlépcsős modelljét követve – a jövőben sokkal szigorúbban fogja büntetni a szurkolók sportszerűtlen, gyűlöletkeltő viselkedését.

A párharcból a Győr kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Asian woman hand using mobile phone with online transaction application, Concept e-commerce and internet online investment
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.