Sport

Csoportelsőként elődöntőben a Győr

Két meccs még hátra van a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntős szakaszából, a Győr mégis csoportgyőztesnek mondhatja magát.


Bizonyára azt mondja: Góóóól Fotó: MTI

A győri együttes továbbra is százszázalékos, de csoportelsősége korai bebiztosításához az is kellett, hogy a címvédő Buducsnoszt Podgorica pontot veszítsen a Randers otthonában.

A Győr nagyon magabiztosan szerepelt eddig, ráadásul az előző körben, február 16-án idegenben verte 24-18-ra a Larvikot, így a hazai összecsapásnak is egyértelmű esélyese volt.

Kimaradt helyzetekkel indult a csata, majd 2-0-s hazai vezetést követően a skandinávok az 5. percben találtak be először. Görbicz hamar büntetőt rontott, de a vendégek így is csak rövid időre tudtak fordítani (5-6). Egészen a 18. percig együtt haladt a két csapat úgy, hogy míg a győriek sokat rontottak, a Larvik alig hibázott.

Ikszről dobbantottak

Ahogy jobban összpontosított a befejezéseknél az ETO, 8-8-at követően sorozatban négyszer is betalált.

Amorim és Löke kiállításakor levegőhöz jutott a norvég együttes, és amikor 12-10-re feljött, Ambros Martin, a hazaiak vezetőedzője időt kért, majd a kollegája is így tett. A félidő záró momentuma Amorimé volt: az ő góljával lett 15-13-ra.
A fordulást követően Lunde két labdát hárított, így 18-14-re alakult az állás, erre gyorsan időt kért a Larvik mestere. Ettől nem tört meg a hazaiak lendülete, tovább nőtt a különbség. Bő negyedórával a vége előtt már 22-16-ra húzott el az ETO, pedig közben játszott emberhátrányban is.

A vendégek nem adták fel, egyre keményebben támadtak, zártabban védekeztek, és megkezdték a felzárkózást. Tíz perccel a vége előtt 23-20-nál már a Győr edzője kért időt. Ez jót tett a magyar csapatnak, és emiatt a rivális is próbálta újrarendezni sorait, de hiába. A közönség által űzött kedvencek már nem hibáztak, szebbnél szebb és pimaszabbnál pimaszabb gólokat dobtak, végül megroppantották a 2011-es BL-győztest.

A Győr jövő vasárnap a címvédő montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában lép pályára, és majd a záráskor, március 16-án fogadja a dán Randerst, de már tét nélkül.

Eredmény – kézilabda Bajnokok Ligája, középdöntő, I. csoport
Győri Audi ETO KC-Larvik (norvég) 30-24 (15-13)
Gólszerzők: Amorim 7, Lekic 5, Görbicz 4/1, Löke 4, Szepesi 3, Rédei-Soós 2, Radicsevics 2, Orbán 2, Sirián 1, illetve Riegelhuth 5/3, Hammerseng 5, Breivang 3, Mörk 3, Balnco 3, Edin 3, Sulland 2

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik