Sport

Elődöntőbe juthatnak Görbiczék

A Győri Audi ETO KC eddig magabiztosan menetel, és játéka alapján egyértelműen toronymagas esélyes a legrangosabb kupa elnyerésére.

Amennyiben az eddig százszázalékos Győr és FTC megnyeri hétvégi középdöntős mérkőzését, illetve a Podgorica és a Valcea nem győz, akkor a két magyar csapat a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül csoportelsőként jut a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ráadásul ott elkerülik egymást.

A Győri Audi ETO KC eddig magabiztosan menetel, és játéka alapján egyértelműen toronymagas esélyes a legrangosabb kupa elnyerésére. Görbiczék az előző körben, február 16-án 24-18-ra nyertek a második helyen álló norvég Larvik otthonában, és a skandináv gárda most vendégként lép pályára.

Ambros Martin vezetőedző szerint a két héttel ezelőtti siker záloga volt, hogy meg tudták akadályozni a Larvik gyors ellentámadásait. Jellemző az ETO védelmére, hogy három meccs alatt csupán 53 gólt kapott, ez 17,7-es átlagnak felel meg, ez az egész BL-ben a legjobb mutató.

Az FTC ugyanakkor erőn felül teljesít, ismerte el Elek Gábor vezetőedző, hiszen a csapattól már a középdöntőbe jutás is bravúr volt, ebben a szakaszban pedig úgy hibátlan, hogy Zácsik Szandra után a spanyol Nerea Pena is kidőlt a sorból. A szlovén Krim Ljubljana február 17-én Dabason 30-26-ra kapott ki, és most fűtheti a visszavágás lehetősége.

A győri csoportban a címvédő Podgorica az eddig pont nélküli dán Randershez látogat, és ha nem nyer, akkor a magyar bajnok újabb sikere egyben csoportelsőséget is érne. Hasonló a helyzet az FTC-vel: amennyiben győz Ljubljanában és a pont nélküli Zvenyigorod pontot rabol a pénzügyi válságban lévő Valceától, akkor a zöld-fehérek csoportelsőként és biztos elődöntősként várhatnák az utolsó két fordulót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik