Sport

Amikor az 54 pontos este is kevés

Stephen Curry (stephen curry)
Stephen Curry (stephen curry)

Stephen Curry, a Golden State Warriors csapatának kosárlabdázója hiába játszotta élete meccsét, együttese kikapott a New York Knickstől.

A Madison Square Gardenben rendezett találkozó több szempontból is érdekes volt. Vegyük például hazai oldalról Tyson Chandlert, a center ugyanis 28 lepattanóval zárt, ami már önmagában nézve nagy bravúr, de ebből 13-at (!) az első negyedben szedett le.

Ezek után indult be a GSW oldaláról Stephen Curry, a sérülékeny, ám hihetetlen tehetséggel megáldott kisember ugyanis zsinórban elkezdte szórni a kosarakat – a triplavonalon túlról. Curry 13 hárompontos kísérletéből 11 is célba ért, ami új franchise rekord, végül 54 ponttal zárt, ami ebben az NBA-szezonban a legtöbb egy játékostól. Pechére a Knicks így is meg tudta nyerni a meccset, elsősorban a 35-öt hintő Carmelo Anthony vezérletével.

Idő közben a Phoenix Suns némi meglepetésre legyőzte a liga legjobb mutatójával bíró San Antonio Spurst, igaz ehhez hosszabbításra volt szüksége az arizonai együttesnek. A Sarkantyúsokat üldöző Oklahoma City Thunder a New Orleans Hornets ellen aratott kiütéses, 45 pontos győzelmet.

KERETES CÍME:
Washington Wizards-Detroit Pistons 95-96
Orlando Magic-Sacramento Kings 101-125
Cleveland Cavaliers-Toronto Raptors 103-92
New York Knicks-Golden State Warriors 109-105
Memphis Grizzlies-Dallas Mavericks 90-84
Houston Rockets-Milwaukee Bucks 107-110
Oklahoma City Thunder-New Orleans Hornets 119-74
San Antonio Spurs-Phoenix Suns 101-105, hosszabbítás után
Utah Jazz-Atlanta Hawks 91-102
Portland TrailBlazers-Denver Nuggets 109-111

Ajánlott videó

Olvasói sztorik