Sport

Mesterhármas és az év védése az NHL-ben

Florida Panthers (florida panthers, )
Florida Panthers (florida panthers, )

A Florida Panthers hokicsapata Tomas Kopecky vezérletével győzte le a jóval esélyesebb Pittsburgh Penguinst. Mindeközben Cam Ward talán az év védését mutatta be Washingtonban.

Ritka az, amikor egy mérkőzésen a benevezett négy kapus közül mindegyik pályára lép, magyar idő szerint szerda hajnalban azonban erre került sor Floridában. A Pittsburgh Penguins kapujában védő Tomas Vokount akkor kellett lecserélni, amikor a hazaiak egy kisebb dulakodás után pár másodperc alatt kétszer is mattolták, ezzel húzott el a második harmad közepén 4-1-re a Panthers.

A túloldalon Theodore-t a második szünetben küldték el pihenni, ugyanis ő a játékrész végét nem bírta, három gólt is kapott a hajrában, emiatt is várták 4-4-ről a záró húsz percet a csapatok.

A harmadik játékrészben végül már csak a Florida lőtt gólt, a hatodik, mindent eldöntő találatot Tomas Kopecky jegyezte, aki az üres kapuba talált be, a harmadik gólját szerezve az este. Ez volt a szlovák légiós első mesterhármasa az NHL-ben, a Florida pedig zsinórban öt, hazai pályán elszenvedett vereség után nyert.

Videó – Kopecky mesterhármasával nyert a Florida:

Washingtonban Cam Ward, a Carolina Hurricanes kapusa talán az év legnagyobb védését mutatta be, amikor Joel Ward közeli lövését hatástalanította a lepkés kesztyűjével. Ám hiába a hálóőr remek estéje (ő lett a meccs legjobb játékosa), az éledező Capitals 3-0-ra nyert. Holtby hazai oldalon 33-szor hárított.

Videó – Ward óriási bravúrja:

Eredmények – NHL, alapszakasz
New York Rangers – Winnipeg Jets 3-4
Washington Capitals – Carolina Hurricanes 3-0
Columbus Blue Jackets – Dallas Stars 4-5, hosszabbítás után
New York Islanders – Boston Bruins 1-4
Tampa Bay Lightning – Buffalo Sabres 1-2
Florida Panthers – Pittsburgh Penguins 6-4
Minnesota Wild – Calgary Flames 2-1, h.u.
Vancouver Canucks – Phoenix Coyotes 2-4
San Jose Sharks – Colorado Avalanche 3-2, szétlövés után

Ajánlott videó

Olvasói sztorik