Sport

Világrekord az öttusa-Vk-n, Kovács ötödik lett

kovacs-sarolta(210x140)(2).jpg (kovács sarolta, )
kovacs-sarolta(210x140)(2).jpg (kovács sarolta, )

A kínai Xioanan Zhang 30 győzelmet aratott vívásban a Palm Springsben zajló Világkupán, ezzel világcsúcsot állított fel.

A Palm Springs-i első idei Világkupán a férfiak mezőnyében Marosi Ádám ezüstérmet szerzett, egy nappal később pedig Kovács Sarolta az ötödik helyen végzett a nőknél.

Nem volt esélye a dobogóra lépni, mert többen is nagyon jó napot fogtak ki. A kínai Xionan Zhang például a vívás versenyszámban 30 siker mellett csak 5 alkalommal kapott ki, ezzel megdöntötte az eddigi rekordot. Ez sem volt elég azonban a győzelemhez, mert a kombinált versenyszámban az ukrán Viktorija Tyerescsuk megelőzte.

“Ez az első alkalom, hogy világkupán indulok, és még az Egyesült Államokban sem jártam, így nagyon boldog vagyok az ezüstéremmel. Nem hittem volna, hogy a vívást megnyerem, kár, hogy a vége nem jött össze. Néha jól lövök, néha nem. Ezzel együtt nagyon örülök a második helynek” – nyilatkozta a kínai versenyző.

Az urkán Tyerescsuk vívásban a 7. lett, úszásban a 14. helyen végzett, de összesen csak 40 hibapontot lovagolt, így a kombinált számban esélyt kapott, amellyel élt is.

“Nagyon örülök, mert az olimpiai rosszul sikerült, és azt hittem, a sportolói karrieremnek is vége. A végén az első lövéssorozatom rosszul sikerült, de aztán feljavultam, és győzni tudtam. Nemrég gyógyultam fel a sérülésemből, így nagyon boldog vagyok” – így az ukrán.

A harmadik helyen a brazil Yana Marques végzett, az olimpiai bronzérmes, orosz Khuraskina Jekatyerina a negyedik, Kovács Sarolta a hatodik lett.

A versenyen még két magyar indult: Gyenesei Leila a 10. lett, míg Földházi Zsófia a 26. helyen végzett.

A következő Világkupa-állomás Rio de Janeiróban lesz márciusban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik