Sport

Michael Mizrachi a WSOPC Dél-Afrika bajnoka

A világ egyik legsikeresebb játékosának, az amerikai Michael Mizrachinak a győzelmével ért véget a World Series of Poker Circuit Dél-Afrika főversenye.

A World Series of Poker körversenysorozat, azaz a WSOPC Dél-Afrikába látogatott, a 3 300 dolláros főversenyen az amerikai Michael Mizrachi szerezte meg a bajnoki címet, és tehette zsebre a velejáró 101 ezer dollárt – írja a Poker.hu.

Összesen 116 játékos részvételével rajtolt el a WSOPC, azaz a World Series of Poker Circuit dél-afrikai főversenye. A 3 300 dolláros nevezési díjakból így 380 ezer dolláros nyereményalap jött lére, melyből a legjobb 12 főt díjazták csak.

A fizetős helyekre szinte kivétel nélkül csak hazai játékosok jutottak, ketten azonban külföldiek voltak, akik igazság szerint a babérokat is learatták.

A harmadik helyen végzett ugyanis az osztrák Markus Feurle, aki több mint 44 ezer dollárt kapott a bronzéremért, míg a győzelmet az az amerikai Michael Mizrachi szerezte meg, aki két WPT és három WSOP bajnoki címe mellé most egy WSOPC titulust is begyűjtött.

Az aranyérem 101 ezer dollárt hozott neki a konyhára, míg a második helyen végző dél-afrikai Karl Myburg 62 ezer dollárt tehetett zsebre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik