Sport

Lütyő kettőt lőtt a Benedek-csapatnak

lőrincz bálint (lőrincz bálint, vízilabda, )
lőrincz bálint (lőrincz bálint, vízilabda, )

Benedek Tibor és egykori mestere, Horkai György is elégedett volt a Volvo Kupa nyitónapja és nyitómeccse után.

Ahogyan arról írtunk, a VII. Volvo Kupa első magyar érdekeltségű mérkőzésén rögtön mindkét magyar válogatott medencébe ugrott: a felnőttek 13-7-re verték a világbajnoki ezüstérmes juniorokat Kecskeméten.

A fiatalok az elején túlságosan tisztelték Hosnyánszkyékat, de aztán belelendültek, és szép gólokkal értek el tisztességes eredményt.

Horkai György, a Juniorválogatott szövetségi kapitánya egyáltalán nem volt elkeseredve a mérkőzést követően: “Mint minden ilyen mérkőzés ez is egy kiváló tanulási lehetőség volt számunkra. A mi időnkben is úgy tartottuk, hogy a kicsiknek a nagyoktól kell megtanulni vízilabdázni, és a medencében. Ezért játszanak a juniorok az OB I.-ben is, így lehet megtanulni a finomságokat. Elégedett vagyok”.

“Természetesen érezni lehetett, hogy ez a magyar felnőtt válogatott volt, nem véletlenül ért el már ebben az összeállításban is jó eredményeket. Az elején még nem melegedtünk bele, de aztán felvettük a ritmust, és helytálltunk, úgy érzem” – mondta Csapó Miklós, a Juniorválogatott játékosa.

“Maximálisan elégedett vagyok a játékosaimmal. Lényegében hat új játékos mutatkozott be a csapatban, hiszen Mezei csak nagyon rövid ideig volt a medencében a Világligában. Nem vártam nagy különbséget a meccs előtt. A hátrányos védekezésünkbe csúszott pár hiba, emiatt kaptunk is gólokat, ezen javítanunk kell a későbbiekben” – mondta Benedek Tibor szövetségi kapitány, aki egy félmosoly kíséretében azért elárulta, hogy nagy megtiszteltetés volt korábbi kapitánya ellen vezetnie csapatát.

“Jó lenne a későbbiekben is hasonló mérkőzés, és akkor egy-két éven belül biztosan kisebb lenne a számszerű különbség” – tette hozzá.

Lőrincz Bálint, a Juniorválogatott játékosa (Fotó: MTI/Újvári Sándor)

A juniorok egyik legjobbja volt Lőrincz Bálint, aki két gólt szerzett. Lütyő – mert így becézik a többiek édesapja beceneve (Lötyő) után – a meccs végén elégedetten nyilatkozott:

“Nagyon élveztem a játékot, hiszen a magyar felnőtt válogatott ellen játszottunk. Tele volt mindenki bizonyítási vággyal. Az első félidőt egy kicsit végigizgultuk, ez látszott is, nem mentek úgy a lövések, nem mentünk bele keményebb szituációkba.

A második félidőre feloldódtunk. Az elején az volt a célunk, hogy jó meccset játsszunk, ez sikerült. Mindkét további meccsen szeretnénk jó eredményt elérni, győzni szeretnénk, egy magyar csapatnak mindig ez a célja, és ez most sem lesz másként” – mondta a kétgólos Lőrincz Bálint.

A mérkőzés abszolút legjobbja a négygólos Kis Gábor volt, aki centerposzton megoldhatatlan feladat elé állította a fiatalokat, legalább még négy gólban “benne volt”.

“Úgy alakult a mérkőzés, ahogy elterveztük. Megállta a helyét a juniorcsapat, és a mi válogatottunkban is az újoncok. Jó mérkőzés volt, de azért kicsit jobban kell majd figyelnünk a románok és a kanadaiak ellen, már csak azért is, mert engem meglepett Kanada győzelme” – mondta a center.

Berta József kicsit szomorúan ült az egyik széken a meccs után: “Nem voltunk megilletődve annyira, mint amennyire látszott. Igaz, elmentek 7-1-re. Fizikálisan sokkal erősebbek, erre fel lettünk készítve. Szerencsére később összeszedtük magunkat, és vállalható ez az eredmény.”

Eredmény – VII. Volvo Kupa, 1. forduló:

Magyarország – Juniorválogatott 13-7 (3-0, 4-1, 1-2, 5-4)

A góldobók: Kis G. 4, Somogyi, Vámos, Török 2-2, Salamon, Bundschuh, Bátori 1-1, illetve Lőrincz, Dőry 2-2, Jansik Sz., Csapó, Manhercz 1-1

A magyar válogatott: Bisztritsányi Dávid, Lévai Márton (kapusok) Angyal Dániel, Bátori Bence, Bundschuh Erik, Fülöp Bence, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Mezei Tamás, Salamon Ferenc, Somogyi Balázs, Török Béla, Vámos Márton.

A Juniorválogatott: Molnár Dávid, Sánta Dániel, Jansik Szilárd, Bedő Krisztián, Berta József, Dőry Farkas, Manhercz Krisztián, Szabó Bendegúz, Lőrincz Bálint, Csapó Miklós, Telegdy András, Német Toni, Bendes Viktor

A másik mérkőzésen:

Kanada – Románia 12-11 (2-2, 4-2, 3-3, 3-4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik