Sport

Kedvezőtlen csoportba is kerülhetnek a vízilabdázóink

Benedek-Tibor(210x140)(1).jpg (benedek tibor, )
Benedek-Tibor(210x140)(1).jpg (benedek tibor, )

A magyar férfi-vízilabdaválogatott a második, a női nemzeti együttes pedig az első kalapban szerepel a nyári, barcelonai világbajnokság pólótornájának csoportösszetételéről határozó sorsoláson, amelyet a jövő hét vasárnap, 24-én ejtenek meg a katalán fővárosban.

A 15. – július 22. és augusztus 3. közötti – vizes-vb szervezőinek pénteki hírlevele szerint a férfiaknál az első kalapba a tavalyi, londoni olimpia első négy helyezettje került, vagyis a brit fővárosban ötödikként végzett magyar csapat egyet biztosan megkap a Horvátország, Olaszország, Szerbia és Montenegró alkotta kvartett tagjai közül.

Ugyanakkor nem kerülhet össze a Benedek Tibor irányította gárda a barcelonai csúcstalálkozó alapszakaszában a szintén a második kalapba tett spanyol, kanadai és német válogatott egyikével sem.

Érdekesség, hogy az eddigi lebonyolítási rendtől eltérően ezúttal a csoportelsők is játszanak nyolcaddöntőt, mégpedig egy másik csoport utolsó helyezettjével. Ennek megfelelően a csoportkör után mindenkinek egy szabadnapja lesz. Ezt követően minden ki-ki meccs után egy nap pihenés következik.

A nőknél a Londonban negyedikként zárt magyar válogatott az ötkarikás sorrendnek megfelelően az “első kalaposok” között van, vagyis a katalán fővárosban bizonyosan nem lesz csoporttársa a múlt évi olimpiai érmesek – az Egyesült Államok, Spanyolország és Ausztrália – egyikének sem.

A kalapok összetétele

férfiak:
1. kalap: Horvátország, Olaszország, Szerbia, Montenegró
2. kalap: MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Kanada, Németország
3. kalap: Egyesült Államok, Görögország, Románia, Ausztrália
4. kalap: Dél-afrikai Köztársaság, Kína, Kazahsztán, Új-Zéland

nők:
1. kalap: Egyesült Államok, Spanyolország, Ausztrália, MAGYARORSZÁG
2. kalap: Oroszország, Kína, Kanada, Olaszország
3. kalap: Brazília, Görögország, Hollandia, Új-Zéland
4. kalap: Dél-afrikai Köztársaság, Kazahsztán, Üzbegisztán, Nagy-Britannia

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik