A Factum Sport vezetése szerdán reggel jelezte az Alba Fehérvár, valamint a szövetség felé is, hogy lemondva a saját pályáról, idegenben szeretné lejátszani a pénteki bajnokit. Az MKOSZ hozzájárult a módosításhoz, így a találkozó 18 órakor kezdődik a Vodafone Sportcentrumban.
A csapatok amúgy nem mondhatják el magukról, hogy nem ismerik a másikat, hiszen idén már eddig három alkalommal meccseltek. Két fehérvári, és egy debreceni siker az összecsapások mérlege. Úgy nyilatkoztak a pályaválasztó „vendégek”, hogy ez a húzás a kupában egyszer már bejött, miért ne következne be ismét? Mint emlékezetes a Magyar Kupában nagy meglepetésre húszpontos hátrányból felállva tudtak nyerni öt ponttal (83-75). Más kérdés, hogy egy nappal később a visszavágón aztán 25 pontos Alba-győzelem született.