Sport

A birkózók 164 milliót, a golfozók 2 milliót kapnak

A Magyar Olimpiai Bizottság felosztotta a magyar sportra szánt másfél milliárd forintot. Ennél ugyanakkor jóval több pénz áramlik a sportba.

A költségvetés élsport sorában idén 400 millió forinttal kevesebb összeg szerepel, összesen másfél milliárd forint. A sportszakmai támogatáson túl azonban számos egyéb más juttatás segítheti a mindennapi túlélést.

A Magyar Olimpiai Bizottság kedden hozta nyilvánosságra honlapján a tervezett támogatási összegeket, melyeket az elnökségnek kell jóváhagynia a várhatóan február végi ülésén.

A 1,5 milliárdos összegen túl a Héraklész, illetve a Sport XXI program keretében további csaknem 950 milliót, működési költségre pedig 475 milliót oszt szét a MOB.

Ugyanakkor már korábban megítélt a kormány 15 milliárd forintot a kiemelt sportágak támogatására, sőt, a legeredményesebb sportágnak számító kajak-kenu már meg is kapta 1 milliárd forintos extrajuttatását.

“A 15 milliárd elosztására a mi szakmai programunk tíz nyári és egy téli sportággal számolt eredetileg, ezekhez jön még öt sportág, amely projektfinanszírozásban részesül majd” – mondta Szabó Bence, a MOB főtitkára.

Az áprilisra várható 15 milliárdból az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, az ökölvívás, az öttusa, a sportlövészet, a torna, az úszás, a vívás és a korcsolyasport, valamint projektfinanszírozás keretében az asztalitenisz, az evezés, a kerékpársport, a röplabda és a tenisz részesül, de további sportágak is képbe kerülhetnek, ha támogatható programmal állnak elő.

A sportszakmai támogatásból a kedden közzétett tervezet szerint a kajak-kenu 303 millió, az úszás pedig 302,3 millió forinthoz jut, míg a harmadik helyen a vívás áll 194,9 millióval.

A társaságiadó-kedvezményben (TAO) érintett öt látványsportág közül a vízilabda 125,85 millióra, a kézilabda 77,75 millióra, a jégkorong 14,1 millióra, a kosárlabda 9,35 millióra számíthat, míg a labdarúgás nem kap pénzt, mivel a sportági szövetség (MLSZ) jelezte, hogy lemond a kétmillió forintos alaptámogatásról a többi sportág javára.

A futballt leszámítva a legszerényebb – kétmilliós – juttatás a BMX-nek, a gyeplabdának és a lovaglásnak jár.

A TELJES LISTA ITT NÉZHETŐ MEG!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik