Sport

Győzelemmel mutatkozott be José Gomes

Korántsem ideális körülmények között, de magabiztos sikerrel zárt a Videoton FC új szakvezetőjével a kispadon, a ZTE FC elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén.

A mérkőzést november végén kellett volna lejátszani, de a fehérvári gárda Európa-liga kötelezettségei miatt csúszott a program, így az Magyar Labdarúgó Szövetség az összecsapás elhalasztása mellett döntött. A zalaiak lettek volna ugyan a pályaválasztók, ám centerpályájukon húszcentis hó áll, így szombaton biztosan alkalmatlan lett volna a játékra. Arra senki nem számított, hogy a pénteki napsütéses, már-már kora tavaszt idéző időjárás után ismét csapadékosra fordul az idő, és szombaton délelőttől folyamatosan szakadt az eső Sóstó felett. Nem kis energiájukba tellett azoknak a pályamunkásoknak, akik próbálták játékra alkalmassá tenni a pályát, hiszen hatalmas mennyiségű vízzel kellett megbirkózniuk, de végül egy gyepszellőztető gép segítségével ez valamelyest sikerült. Pedig már többen attól tartottak, hogy esetleg elmaradhat a meccs. Más lapra tartozik, hogy ez a kilencvenpercnyi igénybevétel nem biztos, hogy a pálya hasznára vált…

Mondhatjuk azt is, hogy unhatják már egymást a Videoton és a ZTE labdarúgói, hiszen ebben a bajnoki évben immár harmadik alkalommal mérkőzött egymással a két gárda. Mivel idén a ZTE az NB II-ben vitézkedik, ezeket a mérkőzéseket a Ligakupában játszották, két 2-0-as fehérvári sikerrel a végén. Mindenesetre a piros-kékek Paulo Sousát váltó vezetőedzője, José Gomes ezen az összecsapáson mutatkozhatott be a hazai publikumnak, pénteken tett ígérete szerint látványos támadófocival. A klub is próbált a nézők kedvébe járni – meglepően sokan látogattak ki a mérkőzésre – hiszen ingyen, a főlelátóról tekinthették meg a mérkőzést – legalább ők nem áztak ronggyá.

Örülhettek is, mert ragyogóan kezdett a Vidi! Filipe Oliveira már a 2. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A portugál középpályás Nikola Mitroviccsal kényszerítőzött, és a lesre játszó védők között a visszakapott labdát Vlaszák Géza mellett a kapuba helyezte. Majd a 8. percben növelhette volna előnyüket, Kocsis Adrián buktatta a 16-oson belül Nikolics Nemanját, aki a megítélt 11-esből a felső lécre kis híján kettétörte. A 30. percben jobb oldali beadás után középen Gyurcsó Ádám elé került a labda, ám ő elhibázta a lehetőséget, miután a labda megállt a tócsában, az érkező Nikolics viszont a kapuba továbbított. Majd a 35. percben Nikolics duplázott, Tóth Balázs átadásánál a labda lelassult a sárban a csatár előtt, aki kényelmesen lőhette a labdát 8 méterről a kapuba. A szünetet követően is több lehetősége volt a Vidinek, ezek közül aztán a 66. percben egyet ki is használt Oliveira. Mitrovics nagyszerű labdát adott Paraibának, aki az alapvonalról az érkező Oliveira elé gurított, a nagy kedvvel játszó középpályás, pedig a kapu bal oldalába lőtt

A Videotonban úgy tűnt még maradt tartalék, bár azért a csúszós, vizes talaj bizonyára sokat kivett a játékosokból. Mindenesetre jól sikerült a hazai közönség előtt José Gomes bemutatkozása, nem kell ahhoz nagy jóstehetségnek lenni, hogy ez a győzelem eldöntötte a továbbjutást, a jövő heti visszavágótól függetlenül.

Jegyzőkönyv:

Videoton FC – Zalaegerszegi TE 4-0 (3-0)

Székesfehérvár, 2000 néző

Vezette: Andó-Szabó (Bozó, Szalai D.)

Videoton FC: M. Bozsovics – Brachi, Caneira, P. Vinícius, Szolnoki (Haraszti, a szünetben)– F. Oliveira, Tóth B., Kovács I. (Torghelle, 72.), Mitrovics, Gyurcsó (Paraiba, 63.) – Nikolics N.

Vezetőedző: José Gomes

ZTE FC: Vlaszák – Simonfalvi, Nánási, Kovács G., Hajdú N. – Máté P., Kocsis A. (Kocsárdi, a szünetben), Grbic (Szegleti, 53.), Jasarevic (Babati, a szünetben), Frizoni – D. Pavicsevics

Vezetőedző: Preisinger Sándor

Gólszerzők: F. Oliveira (2), Nikolics N. (2)

Edzőszemmel:

– Azt kaptam a játékosoktól, amit előzetesen vártam. Megmutatták, hogy ilyen időjárási helyzetben is képesek helytállni. A felázott pályán nehéz megállni, irányt váltani vagy labdát kezelni, de bizonyították, hogy bármilyen nehéz feladatot meg tudnak oldani. A kupákban sokszor előfordul, hogy a kisebb csapatok kiejtik a nagyobbat, ezért már az edzőtáborban felkészítettük arra a csapatot, hogy nagyon komolyan kell venni a mai mérkőzést. – José Gomes a Videoton FC vezetőedzője

– Egy elég jó formában lévő Vidivel találkoztunk, de ha a második félidőt veszem alapul, akkor azt kell mondanom, hogy fiatal csapatom helytállt. A négy nulla ellenére azért láttam pozitív dolgokat. Az első félidőben kiütköztek bizonyos hiányosságaink, a belső középpályánk nem úgy funkcionált, ahogy kellett volna, és ezt az ellenfelünk ki is használta. A végeredményt túlzásnak érzem, mert nekünk is volt 4-5 olyan lehetőségünk, amiből gólt szerezhettünk volna, és akkor talán szorosabb lehetett volna a mérkőzés. –  Preisinger Sándor a ZTE FC vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik