Sport

Máris megnyerte az alapszakaszt a Dab

Galanisz Nikandrosz (Galanisz Nikandrosz)
Galanisz Nikandrosz (Galanisz Nikandrosz)

A címvédő Dab.Docler nagyarányú győzelmet aratott az Újpest ellen a jégkorongos MOL Ligában.

A címvédő Acélbikák azzal a tudattal fogadhatták a sereghajtó Újpestet, hogy amennyiben érvényesítik a papírformát, abban az esetben már kedden megkaparintják az alapszakasz első helyét. Nos, a lila-fehérek ezúttal sem tudtak pontot rabolni a Dabtól, már a találkozó felénél ötgólos hátrányban voltak.

A Dunaújváros a folytatásban sem kímélte ellenfelét és ugyan a fővárosiak is tudtak lőni három gólt, végül 9-3-as vereséget szenvedtek. Galanisz Nikandrosz egy góllal és két gólpasszal zárta a mérkőzést.

Összecsapott egymással a tabella második és harmadik helyezettje is. A harmadik harmad elejéig a Miskolc kétszer, az Érsekújvár pedig egyszer tudott egyenlíteni, majd 3-3 után ellépett a tavalyi ezüstérmes, a Jegesmedvék végül 6-3-ra nyertek hazai környezetben.

Eredmények – MOL Liga, alapszakasz
Miskolci Jegesmedvék – Nové Zámky (szlovák) 6-3 (0-1, 2-1, 4-1)
Gól: Fodor (23.), Dubek (40., 48.), Miskolczi (47.), Szilágyi (50.), Saluga (55.), illetve Púchovsky (8.), Mamonovs (38.), Dobry (43.)

Dab.Docler-Újpest 9-3 (2-0, 4-1, 3-2)
Gól: Nagy (9.), Chvatal (17.), Mihalik (22.), Azari (26.), Somogyi (33.), Pavuk (39.), Szappanos (50.), Kiss (55.), Galanisz (58.), illetve Meretei (34.), Pichler (42.), Ódry (55.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik