Sport

Gyönyörű magyar kézilabdasiker a lengyelek ellen

kezilabda(210x140)(1).jpg (kézilabda, )
kezilabda(210x140)(1).jpg (kézilabda, )

A magyar férfi-kézilabdaválogatott második félidei iskolajátékával 27-19-re verte Lengyelországot, és bejutott a nyolc közé a spanyolországi világbajnokságon.

Eredmény – férfi-kézilabdavilágbajnokság, nyolcaddöntő:

Magyarország – Lengyelország 27-19 (10-9)


A magyar válogatott a második félidőben leiskolázta a lengyel csapatot, amely a félidőig még csak 10-9-es hátrányban volt a mieinkkel szemben, sőt, egy ideig két góllal is vezetett az első 30 percben.

A szünetben senki sem gondolta volna, hogy a második játékrész ennyire sima lesz. Mikler Roland – akit a találkozó legjobbjának választottak – 40 százalékos védési hatékonyságot mutatott be, az első félidőben még fáradtan (hisz beteg volt az elmúlt napokban) mozgó Császár Gábor is odatette magát.

Nagy László kiválóan játszott a mérkőzésen, de ez volt a vb-n mutatott eddigi legjobb összecsapása Iváncsik Gergőnek (is). Mindig volt valaki, aki hozzátett valamit a csapat játékához, Harsányi Gergely kétszer is olyan labda után ment, amely már elveszett volt. Putics, Szöllősi vagy épp Mocsai is akkor villant, amikor a legjobban kellett.

A magyar csapat a dánok ellen vívhatja ki a négy közé jutást, de minimális célkitűzését már elérte a világbajnokságon.

Élő közvetítésünk az alábbiakban olvasható vissza.

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! NAGYSZERŰ MAGYAR GYŐZELEM ÉS TOVÁBBJUTÁS!

30. PERC: Már mindenki mosolyog a magyar kispadon!

29. PERC: M. Jurecki lövésébe még beleért Schuch, szerencsére nincs jelentősége a gólnak. 27-19.

57. PERC: Nagyon szépen játszottunk végig a támadást, Szöllősi Szabolcs pedig tisztán lőhetett: 27-18!

56. PERC: Császár Gábor is betalál, eldőlni látszik, a magyar válogatott gyönyörű második félidőt produkál – 26-18!

54. PERC: Nagyon kellett ez a gól Mocsai Tamás! Ugyanis először vezetünk 7-tel, és már csak hat perc van hátra. 25-18!

53. PERC: Kubisztal nagyon messziről szépít az eredményen. Még sok van hátra.

51. PERC: Remek magyar gól! Mocsai lőtt, a kapus védett, de a labda lassan haladt csak az alapvonal felé: Harsányi középre pöccintette, Szöllősi pedig az üres kapuba lőtt – 23-17!

50. PERC: Bartos Jureckit nem nagyon tudjuk tartani, még jó, hogy ők meg a szélsőinket nem: Iváncsik, majd Harsányi eredményes. Tartjuk a 6 gólt. 22-16!

49. PERC: Wisnievszki után Mocsai, majd B. Jurecki eredményes, most kicsit lanyhul a koncentráció. 20-15!

47. PERC: Mikler együtt halad az idővel: a 38. percre 38, a 46. percre 46 százalékra tornázta fel védési hatékonyságát. Császár lő időközben gólt, egyre magabiztosabb az előny. 19-13.

45. PERC: Mikler ugyan védeni tudott, de a kipattanóból betalálnak, 17-13. Szöllősi válaszol rá, 18-13!

44. PERC: B. Jurecki talál be, hosszú idő után – 17-12.

43. PERC: Iváncsik Gergő ötödik gólja a lerohanásunk után. Végre egy igazán villámgyors  magyar lerohanás – 17-11!

41. PERC: MIKLER remekel.

40. PERC: EZ AZ! Iváncsik kapott nagy labdát Nagy Lászlótól, nem kegyelmez, 16-11, 5 góllal vezet a magyar csapat! Időt is kért a lengyel kapitány.

39. PERC: Wiesnievszki bejön átlövőbe a szélről, és nagy gólt lő, nem számít rá senki. Nagy László nagyon meszsiről válaszol a lengyel gólra, majd Császár Mikler védése után talál be – 15-11!

38. PERC: Putics Barna nagyon váratlanul a ficakba – 13-10!

37. PERC: Szmal kivédi Császár hetesét, kár. Mikler is véd aztán.

36. PERC: Harsányit kiállították B. Jurewskivel szemben elkövetett szabálytalansága okán. Wysnievszki volt eredményes a szélről – 12-10.

35. PERC: Hetest kaptak M. Lijewski lövése után, Orzechovski büntetője azonban nagyon fölészáll.

33. PERC: Mikler Jurewski lövését védte. Majd egy eladott lengyel hiba után Császár indult meg, először vezetünk 3 góllal. 12-9!

32. PERC: Jaszka és Nagy is mellélő, kár, utóbbiért.

31. PERC: Nagy László góljával kezdődik a második félidő – 11-9!

Hamarosan folytatódik a második félidővel a nyolcaddöntő.

30. PERC: Egy-egy lövés itt-ott, VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

30. PERC: Jaszka lövésébe Mikler még beleért, de a labda kikötött a kapuban, Mocsai időt kért – 10-9!

29. PERC: Császár Gábor óriási bombagóllal lőtte meg első találatát – 10-8!

28. PERC: Bielecki volt eredményes – 9-8!

Rohanós volt az utolsó pár perc most.

27. PERC: Zubaival szemben szabálytalankodtak, belülvédekezésért hetest kaptunk: Harsányi belőtte, kettővel vezetünk – 9-7! Időt kér a lengyel kapitány.

24. PERC: Bartos Jurecki beállóból eredményes, Nagy dereka mellett lőtte a kapuba, Mocsai Tamás válaszolt a lengyel egyenlítésre. 8-7!

Nagy László rendre lejön támadásban, védekezésre visszaküldi őt Mocsai Lajos.

22. PERC: K. Lijewski lövését védte Mikler.

21. PERC: Nagy Kornél góljával ismét vezetünk! 7-6! Három-nullás magyar sorozat!

20. PERC: M. Jureckit állítják ki ismét. Előtte Mikler védett remekül. A fór után Iváncsik helyzete marad ki.

18. PERC: Iváncsik Gergő egyenlít! 6-6!

17. PERC: Szerencsénkre a magyar passzív játék után elvesztették a labdát, így sikerülhetett a gyors indítás, melynek végén Harsányi lőtt gólt – 5-6!

16. PERC: K. Jirewski átlövésgóljával kettő a lengyelek előnye. 4-6!

14. PERC: Először vezet Lengyelország, a beállós volt eredményes – 4-5! Mocsai lövését a blokk hatástalanította.

14. PERC: Nagy Kornél lövését Szmal védte.

Császár már a pályán van, de nagyon óvatos.

12. PERC: Lijewski szerencsés góllal egyenlít. 4-4!

11. PERC: Gyönyörűen játszottuk végig a támadást, Iváncsik volt eredményes – 4-3!

10. PERC: Nagy L. ejtése nem jött össze, Kubisztal lerohanásból egyenlít – 3-3!

9. PERC: Indításgól, miután Jaszka ellépte: Iváncsik góljával kettővel vezettünk, de csak rövid ideig.

8. PERC: Már majdnem elvesztették a labdát, amikor Lékait kiállítják.

7. PERC: M. Jureckit kettő percre kiállítják. Nagy László azonnal kihasználja – 2-1!

Nincs nagy rohanás, óvatosak a csapatok. Lékainak második alkalommal is belemenést fújnak a német játékvezetők. Schuch sárga lapja után jött a magyar blokk.

5. PERC: Nagy Laci sárga lapja után a második hetesüket már értékesítik – 1-1!

5. PERC: Mikler kettőt véd, Lékai belemenése után Zubai lövi a lengyel kapusba a labdát.

3. PERC: Nagy Kornél bombagóljával vezetünk – 1-0!

2. PERC: Schuch-hal szemben hetes, de kihagyják, mellémegy a lövése Kubisztalnak.

1. PERC: Elkezdődött a találkozó! A lengyeleké az első támadás. Mikler kezdett a magyar kapuban, Lékai irányítóként.

A himnuszokat hallgatja a közönség.

Az Újévi Kupán Csehországban a két válogatott 27-27-es döntetlent ért el egymással. Ha megint döntetlen lenne 60 perc végén, hosszabbítás következne!

Hamarosan kezdődik a mérkőzés!


Így melegítettek be a srácok (Fotó: Facebook):

Ahogyan többen is megfogalmazták, újra elkezdődik a spanyolországi kézilabda-világbajnokság. A csoportkörök végeztével a magyar válogatott a hatos harmadik helyén zárt, és mint kiderült, a lengyeleket kapta a legjobb nyolc közé jutásért.

Erős ellenfelekből eddig sem volt hiány, hiszen a csoportunknban ott voltak a horvátok és a spanyolok is, mindkét csapattól sima vereséget szenvedtett Mocsai Lajos csapata.

A mieink Egyiptomot, Ausztráliát és Algériát biztosan verték, így végeztek a 3. helyen.

Vállalja a játékot Császár Gábor, aki az elmúlt napokban betegeskedett, és nem is volt valami jó formában a spanyolok és a horvátok ellen.

A lengyelek jó formában vannak. Január elején (ellenünk döntetlent játszva) megnyerték a csehországi Újévi Kupát (itt a mieinkkel 27-27-et játszottak), a világbajnokságon pedig eddigi öt meccsükből mindössze egyet vesztettek el, azt is egyetlen góllal a szlovénok ellen.

A lengyelek 2007-ben világbajnoki ezüstérmet szereztek, így lebecsülni egyáltalán nem szabad őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik