Sport

Kiugranak bőrükből a magyar dakarosok

Igazi örömautózásról, gyors, technikás pályákról, szinte átrepült dűnesorokról számoltak be a Sandlander Dakar Team versenyzői az utolsó előtti versenynap végén.

„Most már örülünk, boldogok vagyunk!” – kiáltott fel Sebestyén Sándor a szelektív célja után. „Teljesen elgurult a gyógyszerem, kilenc autót előztünk meg és toltuk le a kamionokat, nagyon élvezetem. Az elején kaptam egy defektet, de más kaland nem volt, a hajnalra újjáépített autónk hibátlanul működött”.

A 455-ös rajtszámú Toyota pilótája a tavalyi Dakaron már megjárt szakaszokat is felismert és örömmel nyugtázta, hogy „csont nélkül” végigmentek rajta. „A második felében nagy szerencsénk volt, nem volt előttünk senki, bátran nyomtuk neki a gázt”.

Sebestyén Sándor arra is kitért, hogy a táborban biztosan előkerül majd a magyar zászló. „Minden magyarnak köszönjük, aki egy percet is gondolt ránk ezen az eszeveszett kemény versenyen. Ígérem, hogy holnap nagyon fogunk vigyázni, hogy dicsőséget hozzunk a szurkolóknak, a családunknak és legfőképp magunknak; nagyon sok energia van ebben”.

A pilóta azzal is viccelődött, hogy már „Rumcájsz-méretű” szakálla van, legutóbb december 30-án, vagyis tavaly borotválkozott, s babonából Santiagóig nem is tervezte.

Navigátora, Bognár József is elégedettségének adott hangot amiatt, hogy a teljes csapat együtt van. „Bízunk benne, hogy holnap egy biztonságos autózással a chilei fővárosba fogunk érni és sokan büszkék lesznek majd ránk”.

A szelektív nagyon tetszett Pócsik Lászlónak, az UNIQA Safety Car pilótájának is. „Igazi élményautózás volt a nap, fel sem tűnt, hogy 441 kilométeres volt a mért szakasz, egyáltalán nem tűnt vészesnek. Mindkét autó hibátlan, remélem így marad holnapra is”.

Farkas Nándor – aki egyébként előző nap hajnali fél 3-ig maga is részt vett Sebestyénék autójának javításában – ugyancsak élvezte a pénteki szakaszt. „A második gyors utolsó 20 kilométerében ránk sötétedett, de hibátlan volt így is, nagyon jól láttunk a pályán, követhető volt az itiner” – emelte ki.

A Sebestyén Sándor-Bognár József kettős pénteken a 77. helyen ért be, Pócsik László, Farkas Nándor és Szaller Zoltán pedig eggyel mögöttük.

Összetettben a 69. és a 71. helyen állnak; kategóriájukban, a T2-ben pedig a hatodik és nyolcadik helyet foglalják el.

Szalay Balázsék kalandjairól itt lehet olvasni.

13. szakasz, Copiapó–La Serena (össztáv: 735 km, szelektív szakasz: 441 km).

Autósok:

1. Robby Gordon, Kellon Walch (amerikai, Hummer) 3:40:53
2. Chicherit, Garcin (francia, Buggy) 22 másodperc hátrány
3. Terranova, Fiuza (argentin, BMW X3) 4:41 perchátrány
…27. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:00:23 óra hátrány
…77. Sebestyén Sándor, Bognár József (magyar, Toyota Landcruiser) 3:04:19
78. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán (magyar, Toyota Landcruiser) 3:04:43

Motorosok:

1. „Chaleco” López Contardo (chilei, KTM) 3:44:54
2. Despres (francia, KTM) 5:25 perc hátrány
3. Goncalves (portugál, Husqvarna) 5:29 perc hátrány

Kamionosok:

1. Andrej Karginov, Igor Devjatkin, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz) 4:06:30
2. G. de Rooy, Colsoul, Rodewald (holland, Iveco) 2:48 pec hátrány
3. Loprais, Bruynkens, Pustejovsky (cseh, Tatra) 8:04 perc hátrány
…36. Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert (magyar, MAN) 2:20:25 óra hátrány

Az összetettben:

Autósok:

1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mini All4) 36:44:46
2. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 44:38 óra hátrány
3. Novickij, Zsilcov (orosz, Mini All4) 1:29:31 óra hátrány
…25. Szalay, Bunkoczi 21:48:51 ó h., …69. Sebestyén, Bognár 34:58:21 óra hátrány
…71. Pócsik, Farkas, Szaller 35:09:21 óra hátrány

Motorosok:

1. Cyril Despres 41:37:18
2. López Contardo 8:15 óra hátrány
3. Faria (portugál, KTM) 14:41 óra hátrány

Kamionosok:

1. Eduard Nyikolajev, Szergej Szavosztyin, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 37:33:07
2. Karginov, Devjatkin, Mokejev 36:24 óra hátrány.
3. Margyejev, Beljajev, Mirnij (orosz, Kamaz) 40:27 óra hátrány
…31. Darázsi, Vörös, Szalai 20:36:29 óra hátrány

Ajánlott videó

Olvasói sztorik