Sport

Pánikgomb védi Szalayék életét

Dakar-rali (dakar 2013, dakar-rali 2013, szalay balázs, bunkóczy lászló, )
Dakar-rali (dakar 2013, dakar-rali 2013, szalay balázs, bunkóczy lászló, )

A Dakar-ralin minden évben van valami újítás. Most olyan biztonsági rendszert fejlesztettek ki, amely, ha szükséges, automatikusan riasztja a rendezőket, a mentőcsapatot.

Egyetlen Dakar-rali sem múlhat el súlyos balesetek nélkül. Így a kockázat akkora, hogy minden egyes versenyző nevezési díjához hozzátartozik egy igen jelentős összegű letét, amelyet az esetleges halálesetek alkalmával a hazaszállításra használnak fel a rendezők. Mert bizony 1979 óta, a verseny kezdetétől a halál beárnyékolta eddig szinte valamennyi Dakar-ralit, amely eddig 61 halálos áldozatot követelt. A szervezők ezért mindent megtesznek a kockázat csökkentése érdekében.

Sentinel, azaz őr, őrszem. Ezen a néven fut az a rendszer, ami az idei Dakar egyik újítása, és amit a biztonság érdekében fejlesztettek ki – számol be a dakar.hu. Az elektronikus szerkezeten három gomb található: egy kék, egy piros és egy zöld. Használata rém egyszerű, ha a versenyautó valamiért megállni kényszerül – például kerékcsere vagy egyéb technikai probléma miatt –, akkor a pilótának kötelező megnyomnia a zöld gombot. Így a rendezők tudják, nincs semmi baj.

Ha baleset történt, valaki megsérült az autóban, és orvost kell hívni, akkor a piros gombbal kell jelezni, majd a rendezőkkel történő kapcsolatfelvételhez rögtön meg kell nyomni a kéket, így szóban is tájékoztatást kell adni a baleset okáról, a sérülés nagyságáról, sürgősségéről. Ugyanez a metódus abban az esetben is, ha valaki más sérült meg. Ilyen esetben amúgy mindig segítenek egymásnak az autósok. Miután megérkeztek a mentők, a zöld gombbal kell jelezni, hogy továbbindultál. Utóbb a két gomb megnyomása közt eltelt időt jóváírják a segítséget nyújtó versenyzőnek.

Érdekesség még, hogy ha olyan nagy baleset történik, amelynek következtében a versenyzők nem tudják használni a technikai eszközöket, három perc elteltével a Sentinel automatikusan jelez a szervezőknek.

Halálesetek a Dakar történetében:

1979 – 1 halott:
A viadal első áldozata egy motoros, a francia Patrick Dodin volt, aki lecsúszott az útról Agadés (Niger) közelében.

1981 – 4 halott:
Egy olasz újságíró és a Fiat-csapat három szerelője vesztette életét Algériában.

1982 – 3 halott:
Egy kamion elütötte Maliban Ursula Zentsch francia újságírót. Bert Oosterhuis holland motoros baleset következtében vesztette életét. Meghalt Maliban egy kisfiú, aki az utcán játszott, amikor elütötte egy gépkocsi.

1983 – 1 halott:
Egy autó elütötte Jean-Noel Pineau francia motorost.

1984 – 2 halott:
Egy Range Rover terepjáró elgázolt egy asszonyt és gyermekét Burkina Fasóban.

1985 – 2 halott:
Egy autó Nigerben elütött egy nőt, Mauritániában helikopterbalesetben halt meg egy utas.

1986 – 7 halott:
Kaneko Jaszuo japán motoros Franciaországban járt szerencsétlenül. Maliban lezuhant egy helikopter, amelyen Thierry Sabine, a Dakar megálmodója mellett még négyen voltak. Giampaolo Marinoni olasz motoros 48 órával a verseny befejezése után belehalt a zárószakaszon elszenvedett sérüléseibe.

1987 – 1 halott:
Henri Mourent, a viadal egyik orvosát elgázolta egy szervizautó Kiffa közelében.

1988 – 6 halott:
Kees Van Loevezijn holland kamionos, Patrick Canado francia autós és Jean-Claude Huger francia motoros halt meg. Maliban egy kislányt ütöttek el, Mauritániában pedig egy anyát a gyermekével.

1990 – 1 halott:
Kal Salmiden finn újságíró halt meg balesetben.

1991 – 3 halott:
Gerillák Maliban lelőtték Charles Cabanne francia kamionost. Egy szervizkamion felborult és ketten meghaltak.

1992 – 1 halott:
A francia Gilles Lalay, az 1989-es motoros győztes összeütközött a viadal egyik mentőautójával, és életét vesztette.

1994 – 2 halott:
Egy bukás után meghalt az 59 éves belga motoros, Michel Sansen. Szenegálban egy szervizautó elgázolt egy kisfiút.

1996 – 3 halott:
Laurent Gueguen francia kamionos aknára futott. A 24 éves spanyol Tomás Urpí végzetét az okozta, hogy felborult az autójával. Guineában elgázoltak egy kislányt.

1997 – 1 halott:
Jean-Pierre Leduc francia motoros egy bukás következtében vesztette életét.

1998 – 4 halott:
Maliban egy versenyautó és egy taxi ütközött össze: négyen haltak meg.

2001 – 2 halott:
Franciaországban, Montauban város közelében egy helyi autós vesztette életét, miután karambolozott az egyik versenyautóval. Daniel Vergnes autós Mauritániában közlekedési baleset áldozata lett.

2003 – 1 halott:
Bruno Cauvy francia navigátor autója felborult Líbiában, Daniel Nebot pilóta sértetlenül megúszta a balesetet.

2005 – 2 halott:
A spanyol José Manuel Perez a mauritániai Zuirát és Tísit közötti, hetedik szakaszon bukott, és belehalt hastáji sérüléseibe. Fabrizio Meoni, aki 2001-ben és 2002-ben is megnyerte a viadalt, az Atar és Kiffa közötti szakaszon bukott, és megállt a szíve.

2006 – 3 halott:
Az ausztrál Andy Caldecott Nuáksot és Kiffa között vesztette életét. Január 13-án egy autó gázolt halálra egy gyereket, egy nappal később pedig egy kamion egy másikat.

2007 – 2 halott
Er Rasidia és Uarzazate között a dél-afrikai Elmer Symons vesztette életét. Az utolsó előtti szakaszon a francia Eric Aubijoux szívrohamban halt meg.

2009 – 3 halott:
Pascal Terry a Santa Rosa és Puerto Madryn közötti szakaszon eltűnt, holttestét csak három nappal később találták meg. Halálos kimenetelű balesetet okozott az egyik kísérőkamion: az argentin Marcelo Sanchez által vezetett kocsi a Santiagótól 400 km-re északra fekvő Pejerreyesben összeütközött egy személyautóval, melynek két utasa életét vesztette.

2010 – 1 halott:
A dél-amerikai Dakar-rali első gyorsasági szakaszán a Mirco Schultis, Ulrich Leardi német–svájci páros a nézők közé hajtott, egy 28 éves nő, aki koponya-, hasi, illetve medencesérüléseket szenvedett, életét vesztette.

2011 – 4 halott:
Egy 28 éves nő meghalt, amikor az egyik versenyző elvesztette uralmát a jármű felett és elgázolta. Két technikus elektromos baleset következtében áramütés által halt meg, míg a 10. szakaszban egy versenyző ütközött egy másik járművel, akinek a vezetője életét vesztette.

2012 – 1 halott:
Jorge Andrés Martínez Boero, a Mar del Plata és Santa Rosa közötti útvonalon, a mért szakasz 55. kilométerénél szenvedett balesetet, majd szívroham következtében halt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik