Sport

Mosógépet robbantott a dühös szurkoló

tony romo (tony romo)
tony romo (tony romo)

A profi amerikaifutball-ligában szereplő Dallas Cowboys idén lemaradt a rájátszásról, ezt pedig nem nézték jó szemmel a csapat szimpatizánsai.

A Cowboys évről évre gyenge játékot nyújt, pedig papíron meglehetősen erős a gárda. Ennek ellenére idén az utolsó alapszakasz-fordulóban ki-ki meccset játszottak a playoffért a Washington Redskins ellen, és az irányító, Tony Romo több eladott labdájának „köszönhetően” el is bukták a találkozót.

Ez kiütötte a biztosítékot a szurkolóknál, ugyanis Romo már 2007-ben is komoly hibát vétett, igaz, akkor a rájátszásban: a Seattle ellen egy könnyűnek tűnő field goal kísérletnél ő állította le a labdát a rúgónak, vagyis csak tette volna, hiszen rosszul fogta meg a játékszert, így nem szereztek pontot, ráadásul ki is estek.

A vasárnapi mérkőzést követően többen az irányító lecserélését követelték, sőt van, aki komolyabb eszközökhöz fordult.

Az egyik szurkoló például elégette a 9-es számú mezt, más pedig – érthetetlen okból – egy mosógépre fogatta rá Romo dresszét, és azzal együtt robbantotta fel.

Itt „csak” elégették Romo mezét:

Az a bizonyos 2007-es eset:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik