Sport

Egy nagymenő máris visszalépett a Dakartól

Marc Coma (marc coma, )
Marc Coma (marc coma, )

A motorosok között háromszoros bajnok Marc Coma visszalépett a január 5-én rajtoló Dakar-ralitól.

A spanyol sportoló azzal indokolta döntését, hogy októberben, Marokkóban elszenvedett balesete óta még nem gyógyult meg teljesen a válla.

„Esélytelen, hogy elinduljak a mostani Dakaron, Nehéz napok ezek számomra” – mondta a 36 éves katalán versenyző, aki hozzátette, döntését nagyban befolyásolta, hogy jelenlegi állapotában nem tartotta magát esélyesnek a Dakar megnyerésére. Marc Coma 2006-ban, 2009-ben és 2011-ben nyerte meg a világ legrangosabb tereprali-viadalát, idén pedig a második helyen végzett, azaz egészségesen az egyik, ha nem a legnagyobb esélyese lett volna a versenynek.

A 2013-as Dakar-rali mezőnye január 5. és 20. között ezúttal is három országot szel át: a rajt Limában lesz, majd Argentína érintésével Santiago de Chilében, a Moneda-palotánál lesz a cél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik