Sport

Rekordot döntöttek a magyar úszók

Huszonöt ország szerzett legalább egy érmet a nemzetközi szövetség (FINA) 202 tagállama közül a vasárnap zárult isztambuli rövidpályás úszó-világbajnokságon, ahol a magyar csapat 10 darabból álló kollekciójával harmadikként végzett a nemzetek medálgyűjtó versenyében.

A FINA listája alapján a toronymagasan első Egyesült Államok (11 arany, 8 ezüst, 8 bronz) és Kína (3,5,3) mögött a rangsorban Magyarország következik három arany-, négy ezüst- és három bronzérmének köszönhetően. Ez az eddigi legjobb magyar szereplés 25 méteres medencében rendezett vb-n, ahol korábban összesen egy első, egy második és három harmadik hely jutott a piros-fehér-zöld színek képviselőinek.

A törökországi, sorszáma szerint 11. rövidpályás csúcstalálkozón Kiss László szövetségi kapitány együtteséből kiemelkedett Hosszú Katinka, aki két számban győzött, kettőben második lett, s egy bronzérem is jutott még neki. Nem mellesleg összteljesítménye jutalmaként a világbajnokság legjobb női versenyzőjének választották.

A harmadik magyar aranyat Gyurta Dániel harcolta ki, míg Cseh László két ezüsttel és egy bronzzal, Verrasztó Dávid pedig egy bronzmedállal gazdagította a gyűjteményt.

A következő rövidpályás vb-t Doha rendezi 2013-ban.

Az isztambuli éremtáblázat
1. Egyesült Államok: 11 arany, 8 ezüst, 8 bronz
2. Kína: 3 arany, 5 ezüst, 3 bronz
3. Magyarország: 3 arany, 4 ezüst, 3 bronz

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik