Sport

Emelt fővel, de vereséggel búcsúzott a Vidi

Bár egy ideig úgy tűnt pontot rabolhat Lisszabonban a Videoton FC, a vége egygólos vereség lett az Európa-liga záró csoportmeccsén.

Kapcsolódó cikkek

Kisütött a nap Lisszabonban, és pótolták a csütörtökön este, a hatalmas esőzés miatt elmaradt összecsapást. Ennek a kilencven percnek ugyan különösebb tétje nem volt, mivel már előző nap eldőlt, hogy a további küzdelmektől az eredménytől függetlenül búcsúznak a piros-kékek. Nulla nullával ért véget ugyanis a KRC Genk és az FC Basel mérkőzése, így ez a két csapat jutott az Európa-liga legjobb 32 csapata közé.

A pályamunkások hathatós munkája eredménnyel járt, valamelyest játékra alkalmassá tették az előző napi vízözön utáni José Alvalade Stadion gyepét, így nem volt akadálya annak, hogy a sorozat záró csoportmérkőzését lejátsszák a felek.

A gólok története:

65. perc: Insúa nagyerejű lapos szabadrúgását Tomás Tujvel még kiütötte a bal alsó sarok elől, de a labda Zakaria Labyad elé került, aki egyből kilőtte a rövid felső sarokba bombázott. 1-0

79. perc: Álvaro Brachi jobb oldali szabadrúgása után Fabián Rinaudo kézzel ért a labdába a 16-oson belül, tizenegyes! Sándor György végezte el, aki a bal alsó sarokba lőtt. 1-1

82. perc: Diego Capel szabadrúgását követően, a kapu előtti kavarodás után Valentin Viola fejelt a kapuba két méterről. 2-1

83. perc: Sándor utána rúgott Capelnek, így jogosan kapott piros lapot.

A mérkőzés után volt még egy kiállítás, a már korábban egy sárga lapot magának kireklamáló Marco Caneira megint szóvá tette a játékvezetőnek, hogy miért nem állította ki a tizenegyesnél Rinaudót, erre a játékvezető felmutatta a védőnek is a piros lapot.

Jegyzőkönyv:

Európa Liga, G csoport, 6. forduló:
Sporting CP Lisboa  – Videoton FC 2-1 (0-0)
Lisszabon, José Alvalade Stadion, 2500 néző
Vezette: Kukulakisz,(Saraidarisz, Karsziotisz) – görögök)
Sporting CP: Marcelo – Xandao, Boulahrouz, Insúa, Cédric  – Capel (Pranjic, 85.), Labyad, Rinaudo, André Martins, Ricardo Esgaio – Viola. Vezetőedző: Franky Vercauteren
Videoton FC: Tujvel – Brachi, P. Vinícius, Caneira, Szolnoki – Renato Neto, Sándor Gy., Tóth B. (Kovács I., 73.), Walter, F. Oliveira (Gyurcsó, 57.) – Nikolics N. (Paraiba, 73.). Vezetőedző: Paulo Sousa
Gólszerzők: Labyad, Viola, illetve Sándor Gy. (11-esből)
Kiállítva: Sándor Gy. (83.), Caneira (a mérkőzés után)

Edzőszemmel:

– Számunkra a Benfica elleni mérkőzés most a legfontosabb, de természetesen nagyon örülök, hogy sikerült győznünk a mai összecsapáson. – Franky Vercauteren a Sporting CP vezetőedzője

– Nagyon kiegyenlített mérkőzés volt, de az első félidőben több góllal is vezethettünk volna. A Sporting vezető gólja után azonnal egyenlíteni tudtunk, teljesen megérdemelten. Ezt követően kicsit átengedtük a területeket az ellenfélnek, így többször is rögzített helyzetből próbálkozhattak. 1-1-es állásnál az egyik Sporting-játékosnak járt volna  a második sárga lap, ha megkapta volna, akár teljesen másképp is alakulhatott volna a meccs. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, taktikailag ismét rendkívül éretten játszottak és megint méltó ellenfelei voltak egy papíron sokkal erősebb csapatnak. – Paulo Sousa a Videoton FC vezetőedzője

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik