Sport

Egyre biztosabb, hogy idén nem lesz NHL

Kudarccal zárult csütörtök éjszaka a klubtulajdonosok és a játékosszakszervezet (NHLPA) képviselői közötti háromnapos tárgyalás, így könnyen lehet, hogy a teljes 2012/2013-as szezont törölni fogják.

“Nagyon úgy tűnik, hogy ez a probléma nem fog megoldódni a közeli jövőben” – jelentette ki újságíróknak Donald Fehr, az NHLPA ügyvezető igazgatója percekkel azt követően, hogy bizakodva még azt mondta, szerinte lesz megállapodás.

Fehr első sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a lényeges kérdésekben mindkét fél engedett a tárgyalások során, ezért szinte biztosra veszi, hogy az új, nyolc évre szóló kollektív szerződésnek a tervezetét elfogadják a tulajdonosok. Közlése után néhány perccel aztán visszatért a pódiumra, s bejelentette, hogy az egyezség kútba esett.

Nem sokkal ezek után Gary Bettman, az NHL első embere saját sajtótájékoztatóján érthetetlennek nevezte Fehr korábbi, az álláspontok közeledéséről szóló mondatait, mert szerinte a felek elképzelései végig nagyon távol álltak egymástól.

A liga 3,3 milliárd dolláros bevételének elosztásáról vitázó két oldal már korábban is többször próbált megegyezni egymással, ám ez sem eddig, sem most nem sikerült, így jelen állás szerint csaknem bizonyos, hogy – a 2004-2005-ös szezonhoz hasonlóan – a mostani idény is teljesen elmarad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik