Sport

Görbicz: Igazi csapat voltunk

magyar-kezilabda-valogatott(960x640).jpg (ingyenes, magyar kézilabda válogatott, )
magyar-kezilabda-valogatott(960x640).jpg (ingyenes, magyar kézilabda válogatott, )

A magyar női kézilabda-válogatott szerda esti sikerével bebiztosította a továbbjutást, így hiába indult nehezen a szerbiai Európa-bajnokság, összejött a középdöntős szereplés.

Kedd este még sokkal borússabban láttuk a helyzetet, hiszen a horvát csapat ha egy góllal is, de legyőzte a magyar válogatottat, így még abban sem lehettünk biztosak, hogy meglesz a továbbjutás. Ahhoz ugyanis le kellett győzni – mindenáron – a német együttest. 

Mivel ez sikerült szerdán, így eldőlt, hogy Görbiczék ott leszek a középdöntőben az utolsó, spanyolok elleni meccs eredményétől függetlenül, hiszen még ha ki is kapnánk az ibériaiaktól, a németek pedig sikerrel hozzák utolsó mérkőzésüket, pontegyenlőség állna elő, de az egymás elleni eredmény miatt a mérleg felénk billen.

Tegyük hozzá, most sem volt problémamentes a mérkőzés, hiszen a német csapat ellen csak a második félidő hajrájában tudott vezetést szereni együttesünk.

“Nem az én mentalitásom, és a csapaté sem az, hogy feladjuk a céljainkat – kezdte az értékelést Karl Erik Böhn. – A keddi vereség után is maximálisan hittem a győzelemben. A védelem, főleg a második félidőben szinte tökéletesen működött. Csak ilyen hozzáállással lehet győzni. A meccset rosszul kezdtünk, de akkor sem merült fel senkiben, hogy baj lehet. Mentünk előre, és segítségünkre volt a jó kapusteljesítmény is.”

“Igazi csapat voltunk. Bebizonyítottunk, hogy tudunk jól védekezni, és ezzel megnyerni egy fontos mérkőzést – összegzett Görbicz Anita. – A meccs elején egy picit megijedtünk, de szerencsére összeállt a védelem. Nem akarunk megállni, megyünk tovább, elszántan várjuk a spanyolok elleni pénteki meccset.”

A magyar női kézilabda-válogatott a spanyolok ellen zárja a csoportkört: azt a mérkőzést pénteken este, 18:15 órakor rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik