Sport

Orbán felvette a kesztyűt

"Nekünk most az egyik legfontosabb feladatunk, hogy visszacsábítsuk a fiatalokat a sportpályákra.”

A kormányfő beszédében hangsúlyozta: ez a beruházás is mutatja, hogy a kormány nem csak a labdarúgásra áldoz jelentős összegeket. Hozzátette, hamarosan a többi sportág is sorra kerül, példaként az úszást hozta fel.

Orbán Viktor leszögezte, hogy a sport támogatása rendkívül fontos a kormány számára a gazdasági válság idején is, mivel a “válság utáni világra” is fel kell készülni.

“Nekünk most az egyik legfontosabb feladatunk, hogy visszacsábítsuk a fiatalokat a sportpályákra. A fiatalok közel egyharmada sportol csak rendszeresen egy olyan országban, amely az olimpiákon szerzett érmek tekintetében a nyolcadik a világon” – jelentette ki, majd a sportfejlesztésekről elmondta, hogy a 2012/13-as idényre már 48 milliárd forintnyi összeget hagytak jóvá.

Markovits László, a Vasas Sport Club elnöke az eseményen arról beszélt, hogy a beruházás teljes költségvetése 438 millió forint volt, amelynek hetven százalékát a társaságiadó-kedvezményekből (TAO) befolyt összegek biztosították, a fennmaradó harminc százalékot pedig a kormány támogatása adta. Ezzel a bővítéssel együtt a Fáy utcában több mint 1,3 milliárd forint állami vagyont növelő sportcélú beruházás valósult meg az elmúlt években.

A kézilabdacsarnok bővítése során egy kétszintes, összesen 2600 négyzetméter területű edzőcsarnokot építettek meg a Fáy utcában. A földszinten ökölvívóterem és egy erősítőterem is helyet kapott, az emeleten pedig egy szabványméretű kézilabdapályát használhatnak a fiatalok.

Az edzőcsarnok tökéletes kiegészítése a meglévő versenycsarnoknak, mivel így a terület összességében alkalmas nagyobb utánpótlás- és felnőttversenyek megrendezésére mind csapat-, mind egyéni sportágakban.

Az eseményen több vezető tisztségviselő mellett részt vett Tarlós István főpolgármester és Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik