Sport

A főpróba sikerült, jöhet az előadás

A futsal NB II Nyugati csoportjában a Fehérvár Futsal Balogh 2000 csapata magabiztos győzelemmel fektette két vállra a Tolna-Mözs gárdáját.

„A hátralevő idei mérkőzéseiken, ha 13 pontot nem is, de 12 mindenképpen szeretnénk begyűjteni, és ennek első állomása a tolnai csapat legyőzése lenne. Kezd összeállni a társaság, minél több mérkőzésre szükség van szükség ahhoz, hogy a merészebb álmainkat meg tudjuk valósítani.” – mondta a találkozó előtt Beszédes Sándor a fehérváriak mestere. Igazat kellett adnunk a szakembernek, mert már az első percekben bizonyították tanítványai, hogy nem bíznak semmit a véletlenre a tabella tízedik helyén tanyázó csapat ellen. Még jóformán fel sem ocsúdtak a vendégek, Molnár Csaba két percen belül duplázott, ezek után kapusuk Szőcs Richárd meglehetősen bosszúsan halászta ki a labdát kapujából. A folytatás sem sok jót ígért a mackó termetű hálóőrnek – aki ennek ellenére számos góltól mentette meg csapatát a góltól – ugyanis az első játékrészben még négy alkalommal rezdült hálója. Voltak percek, amikor nyomozták a labdát a tolnaiak, kapujukhoz szegezték őket, s bizony csak a félidő végét jelző sípszónak köszönhették, hogy megúszták hattal.

A fordulás után rögtön Tornyai Tamás avatta fel Szőcsöt, de ez követően megszületett a vendégek szépítő gólja is Simon József révén. Kissé leült a kezdeti lendület, bár a fehérváriak egyre-másra dolgozták ki a helyzeteket a koncentráció alábbhagyott. Láthattunk igazán szép jeleneteket, említést érdemel Mudra Ákos bombagólja, vagy a tízedik hazai találat, amely egy szép Orosz Márk – Kovács Norbert összjáték eredményeként született. A slusszpoén Tornyai nevéhez fűződik, aki a befejezés előtt egy perccel 14 méterről, szabadrúgásból kipókhálózta a bal felső sarkot. „Szerencsém volt, mert pontosan a lövés pillanatában szétnyílott a sorfal, úgyhogy elfért a labda. Jól indult a mérkőzés, elég hamar többgólos vezetést szereztünk. Utána kicsit megnyugodtunk, és ez felhozta ellenfelünket. Kellet az időkérés, de egyáltalán nem éreztem azt, hogy veszélyben lenne a győzelmünk. Fejben talán a Fradi elleni meccsre is gondoltunk, de az teljesen más lesz, reméljük ugyanígy győzelemmel fogunk zárni.”

Kétségtelen, hogy az NB II-ben első idényét töltő Fehérvár Futsal Balogh 2000 csapata fennállása óta egyik legnagyobb erőpróbája elé néz szerdán este. A 20.20.-kor kezdődő Ferencváros elleni összecsapás – bár még sok meccs van hátra a szezonból – nagymértékben befolyásolhatja a bajnokság végkimenetelét is. Igazi rangadóra számíthatunk, remélhetőleg minél több szurkoló fogja segíteni a piros-kékeket.

Jegyzőkönyv:

Fehérvár Futsal Balogh 2000 – Tolna-Mözs FSE 11-3 (6-0)

Székesfehérvár, 150 néző

Vezette: Schnellbach (Sztupák, Babos)

Fehérvár Futsal Balogh 2000: Reveland – Béres Z., Somogyi Sz., Molnár Cs. 2, Tornyai 2 Csere: Hegedűs F. (kapus), Kovács N. 3, Tóth R. 1, Mudra 1, Orosz 1., Kéri 1, Erős. Vezetőedző: Beszédes Sándor

Tolna-Mözs FSE: Szőcs – Merkl, Sós, Erdei, Kovács R. Csere: Csikós, Simon J 3, Felkert, Kneller, Fábián. Vezetőedző: Kneller Balázs

Edzőszemmel:

–  Az eredménnyel elégedett vagyok, de a játékkal nem. Volt egy momentum, amikor időt kellett kérnem azért, hogy figyelmeztessem a fiúkat, hogy egy kicsit komolyabban vegyék a meccset. Remélem, hogy ez eljutott a tudatukig, bízom benne, hogy előbb-utóbb kinőjük ezt is. – Beszédes Sándor a Fehérvár Futsal Balogh 2000 vezetőedzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik