Sport

Gólok nélkül nehéz nyerni

Ahogyan számítani lehetett rá nagy csatát hozott a Videoton és az Újpest meccse, ám a fehérváriak nem tudtak nyerni, így a Debrecen telel a dobogó harmadik fokán.

A szezon utolsó hazai találkozójának nagy kérdése volt, vajon mennyiben befolyásolja ez a rangadó a Videoton csütörtöki Európa-ligában való szereplését. Természetesen a csapat összeállítására gondoltunk jelen esetben, hiszen többen a kispadon, illetve a lelátón kaptak azok közül helyet, akik standard csapattagok. Így történhetett meg, hogy két fazonszabász, Sándor György, és Kovács István is egymás mellett játszott, de a védelemben is több változással szembesülhettek a Vidi-hívek.

Ez utóbbi nem igazán jött be, mivel éppen az eddig mostanság inkább a cserepadon csücsülő Hector Sanchez, valamint Mladen Bozsovics koprodukciójából vezetéshez jutottak a vendégek. A 8. percben egy teljesen ártalmatlannak tűnő, 35 méteres szabadrúgást ívelt be a 16-osra Gregory Christ, érkezett a labdára Remili Mohamed, aki a rendkívül ütemtelenül kilépő Bozsovics és Sanchez között fejelt 8 méterről a bal alsó sarokba. A bekapott gól szerencsére felrázta a csapatot, és a 26. percre góllá értek rohamai. Gyurcsó Ádám végzett el egy szabadrúgást 34 méterre az újpesti kaputól. Sándor György ezt megcsúsztatta, de Balajcza bravúrral védte a fejest, ám a kipattanó Renato Neto elé került, aki 3 méterről a hálóba lőtt.

Ezután fölénybe kerültek a fehérváriak, több ígéretes lehetőséget is kihagytak, és ez, mint később kiderült döntő jelentőséggel bírt a végeredmény szempontjából. Az utolsó negyedórában már három támadóval kísérletezett Sousa – beállította Paraibát, és Torghelle Sándort. Talán egy kissé későn, de végülis nem rajtuk múlott, mert az utolsó percekben két sansza is akadt a Vidinek, előbb Sándor, majd Filipe Oliveira révén. Az elsőt Balajcza Szabolcs hárította bravúrral, míg a másiknál Szélesi Zoltán lába ért aranyat, amikor a százszázalékos helyzetben kapura tartó labdába beleért, és mentett.

Jegyzőkönyv:

Videoton FC – Újpest FC 1-1 (1-1)

Székesfehérvár, 3000 néző

Vezette: Kassai (Erős, Vámos T.)

Videoton: M. Bozsovics – Szolnoki, Kaká, Vinicius, H. Sanchez (Paraibá, 67.) – Renato Neto, Mitrovics (F. Oliveira, 30.) – Gyurcsó, Sándor Gy., Kovács I.– Nikolics N.

Vezetőedző: Paulo Sousa

Újpest: Balajcza – Szélesi, Antón, Aarab, Iandoli – Proesmans, Stanisavljevics – Remili, Balogh B., Christ – Kabát

Vezetőedző: Jos Daerden

Gólszerzők: Renato Neto illetve Remili

Edzőszemmel:

– Egy edző sem szereti, ha pontot, pontokat veszít, főleg akkor, ha megvannak azok a lehetőséget, amelyekkel akár könnyedén megnyerhettük volna a mérkőzést. A találkozó eleje kiegyenlített volt, az Újpest néhány helyzete után meg is szerezte a vezetést, de továbbmentünk, dolgoztunk, és sikerült komoly helyzeteket kialakítanunk. Nikola Mitrovics sérülése nagyban befolyásolta a mérkőzést, kicsit keresztülhúzta a terveket, nem úgy tudtuk átszervezni a játékunkat, ahogyan azt előtte elterveztük. Természetesen csalódott vagyok, hogy nem tudtunk nyerni. A legtöbb hazai vetélytársunknál tizenhat mérkőzéssel játszottunk többet az őszi szezon alatt, ez azért mentálisan elég megterhelő. Végezetül gratulálok a Red Blue Devils szurkolói csoportnak a 20. születésnapjához, és szeretném megköszönni szurkolóinknak, hogy a csapat mellett álltak a hosszú őszi menetelésünk alatt. – Paulo Sousa a Videoton FC vezetőedzője.

– Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben uraltuk a játékot, szerintem izgalmas meccset játszott a két csapat. Azt el kell ismernem, hogy a második félidőben a Videoton nagy nyomás alá helyezte a kapunkat, de erre számítottunk, hiszen ahhoz, hogy versenybe maradjanak a bajnoki címért, mindenképpen nyerniük kellett volna. Előre cseréltek, meg is voltak a helyzeteik a mérkőzés végén, ugyanakkor nekünk is volt három-négy lehetőségünk, szóval igazságosnak tartom az eredményt.  A csapat az utolsó pillanatig küzdött, büszke vagyok a játékosokra, a pontszerzés és a teljesítmény miatt. – Jos Daerden az Újpest FC vezetőedzője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik