Sport

Ekkora szembeszelet a Vidi nem bír el…

Vereséggel zárt a Videoton FC Pápán, ám a mérkőzés negatív főszereplője Takács János játékvezető volt, aki több „érdekes” ítélettel fosztotta meg a piros-kékeket a pontszerzéstől.

Kapcsolódó cikkek

Először nyert a Lombard FC Pápa a Videoton ellen bajnoki meccset, de nagy valószínűséggel nem erről marad emlékezetes ez a kilencven perc a résztvevők, valamint a szurkolók számára.

Már a mérkőzés elején a vendéglátók határozott védekezését lehetett megfigyelni, lényegében csírájában fojtották el a Vidi rohamait. Keményen, sokszor a durvaság határát súrolva játszottak, és ebben sajnos közvetlen partnerük is akadt. Méghozzá az összecsapás játékvezetője, aki a 14. percben egy büntetőt felejtett el megadni, amikor a tizenhatosra betörő Sándor Györgyöt Rodenbücher István buktatta. Majd folytatták a pápaiak az ámokfutásukat, a 32. percben Tóth Bence kíméletlenül felrúgta Kovács Istvánt. Természetesen a pápaiak tízesét megrohanták, és kérdőre vonták a fehérváriak. Tóth a földre került, Takács bíró, pedig Paulo Vinicust emelte ki a tömegből, és felmutatta neki a piros lapot, Tóth, pedig nevethetett a markába, ő egy sárgával tovább a pályán maradhatott…

Két perccel később aztán megszerezték a hazaiak a vezető gólt. A fél védelem benne volt ebben a találatban, de végül a bizonytalankodó Kaká mellől fejelte Lazar Arsic beadását Mouhamadou Seye a kapuba.

Nem hozott sok változást a folytatás sem, a Videoton emberhátránya nem látszott, és nyomtak tisztességgel, míg a Pápa leginkább a kontrákra épített. Mindenesetre a 67. percben ismételten néma maradt Takács sípja. Szűcs Lajos úgy jött ki a kapujából, mint egy dúvad, ezt Paraibá bánta, akit karatésokra emlékeztető rúgással talált el. A kis brazilnak majdnem a nyelve bánta az esetet, mivel utána erősen vérzett a fejberúgás miatt.

A hajrában a Videoton hatalmas mezőnyfölényt harcolt ki, de helyzetet csak egyszer tudott kialakítani, a 86. percben egyenlíthettek volna, de Gyurcsó Ádám jobb oldali beadást Sándor György hét méterről senkitől sem zavartatva a kapu fölé lőtte.

Jegyzőkönyv:

Lombard FC Pápa – Videoton FC 1-0 (1-0)

Pápa, 800 néző.

Vezette: Takács J. (Kispál,  Varga Zs.)

Lombard FC: Szűcs L. – Nagy S., Dlusztus, Rodenbücher, Présinger – Seye, Sekour, Arszics, Tóth Bence (Tóth G., a szünetben) – Quintero (Horváth L., 75.) – Marics (Szabó O., 81.) Vezetőedző: Zsivóczky Gyula

Videoton FC: Tujvel – Szolnoki, Vinícius, Kaká, H. Sanchez – Renato Neto (Mitrovics, 75.), Tóth Balázs (Paraiba, 60.) – Gyurcsó, Sándor Gy., Kovács I. (Walter, 85.) – Nikolics N. Megbízott edző: Joan Carillo

Gólszerző: Seye

Kiállítva: Vinícius

Ajánlott videó

Olvasói sztorik