Sport

Idén is megjelent a magyar sport évkönyve

sport 2012 (sport 2012, könyv)
sport 2012 (sport 2012, könyv)

Ezúttal a Magyar Olimpiai Bizottság kiadásában, 25. alkalommal került a könyvesboltok polcaira az idei hazai sportélet összegzése.

Az aranykötésű Sport 2012 középpontjában ezúttal természetesen a londoni olimpia és paralimpia áll.

“A 2012-es esztendő csodálatos pillanatokat szerzett a sportszerető magyaroknak. A képekre, írásokra pillantva megelevenednek az év sztorijai, és remélhetőleg ezeket olvasva a fiatalok is kedvet kapnak majd a sporthoz. Köszönet mindenkinek, aki részt vett a kötet elkészítésében” – mondta a szerdai könyvbemutatón Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Gyárfás Tamás, a kötet főszerkesztője úgy fogalmazott: a sportolók teljesítménye megadta a mércét a szerzőknek is, s a könyv igyekezett méltó lenni az ő produkciójukhoz és visszaadni azt a boldogságot, amit a versenyzők okoztak. Gyárfás kiemelte Fábián István művészeti szerkesztő munkáját, mint mondta, az ő keze alatt nyerte el igazi formáját a kötet.

A könyvbemutatón több londoni olimpiai és paralimpiai érmes is megjelent, így ott volt többek között a kajakos Kökény Roland, Kammerer Zoltán, Pauman Dániel, Tóth Dávid és Kulifai Tamás, a birkózó Lőrincz Tamás, továbbá a vívó Krajnyák Zsuzsa, illetve az úszó Tóth Tamás és Sors Tamás is.

A képekkel gazdagon illusztrált Sport 2012 című könyvet – amelyben az olimpia és a paralimpia mellett egy kis labdarúgás és Forma-1 is helyet kapott – az Alexandra terjeszti, az ára pedig 7940 forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik