Sport

Egy nehéz győri nap éjszakája

kosarlabda(210x140)(2).jpg (kosárlabda, )
kosarlabda(210x140)(2).jpg (kosárlabda, )

A magyar bajnok női kosarasok megtapasztalták, milyen egy igazi sztrájk. Spanyolországban éjjel fél egykor kezdték Euroliga-meccsüket.

Ahogyan arról írtunk, a HAT AGRO Uni-Seat Győr együttese 84-65-re kikapott a Rivas Ecopolis otthonában a női kosárlabda Euroliga negyedik fordulójában. Mint előtte jeleztük, a mieink 0 óra 30 perckor kezdték a meccsüket, sporttörténelmi volt tehát az ütközet, mindenképpen.

Fűzy Ákost, a csapat vezetőedzőjét csütörtökön délután egy órakor értük el, amikor a csapat Bécsből Győr felé buszozott, fáradtan.

„Múlt hét pénteken kaptuk a hírt, hogy szerdán általános sztrájk lesz Spanyolországban, így a csarnok, ahol játszanunk kellett volna 8 órától, zárva lesz. Elindult a mentőakció, hogy megoldjuk a problémát, amelyhez az európai szövetség szabad kezet adott a két csapatnak. Felmerült, hogy előrehozzuk keddre vagy eltoljuk csütörtökre a mérkőzést, de az előbbi nekünk nem volt vállalható, nem mentem bele abba, hogy 5 nap alatt 3 meccset játsszunk. A csütörtök pedig a madridiaknak volt felejtős a hétvégi programjuk miatt. Ráadásul a repülőjegyeket sem könnyű mozgatni. Maradt az éjszakázás: éjfékor vége volt a sztrájknak, ki is nyitották azonnal a csarnokot” – számolt be a Sport24 kérdésére a vezetőedző.

Nem egy szurkolóbarát időpont, az már igaz, de a győri szakvezető elmondta, ugyanúgy 200-300-an voltak a meccsen, mint normális körülmények között, jelen volt a helyi B-közép is, dobolt, drukkolt lelkesen. De hogy lehet egy ilyen meccsre felkészülni?

„Még nem találkoztam edzői pályafutásom alatt ilyen helyzettel, még amikor játékos voltam, egy alkalommal egy tornán elhúzódott az egyik meccs, és emiatt fél 11-kor kezdtünk. Próbáltuk a napot úgy felépíteni, hogy ne legyen probléma. Délelőtt edzettünk a csarnokban, a kertek alatt bementünk a terembe, de nem volt ott senki, csak mi. Ebéd után csendes pihenő következett, majd vacsora, fél 9 és fél 10 között egy taktikai értekezlet, és onnan indultunk háromnegyed 11-kor a csarnokba” – mondta Fűzy Ákos.

De nem volt egyszerű ez az út sem:

„A buszos is sztrájkolt, és mivel a szabályzat szerint a szállás és a csarnok között a fogadó csapatnak kell biztosítani a mozgást, a Rivas Ecopolis alkalmazottai személyautókkal vittek minket a csarnokba. A nap során egyébként csak annyit lehetett érezni, hogy kihalt a környék, bár akik akartak a környékbeli sporttelepen sportolni, megoldották. Az egyik focipályára a kerítésen mászott be 10-12 fiatal” – így a győri mester.

A szakvezető hozzátette, a vereségnek nem a szokatlan időpont az oka, hanem szakmai jellegű hiányosságok. Nem volt tehát könnyű a vereség utáni pár óra sem.

„Negyed 3-kor ért véget a meccs, 3-kor indultunk a szállodába, és a reptérre már 6 óra 15 perckor indulni kellett. A játékosok elmentek aludni, mi, a szakmai stáb tagjai pedig 2-3 pohár bor társaságában értékeltük a mérkőzést. Ma már nyilván nem tartunk edzést, de pénteken fél 10-kor már jelenésük van a lányoknak. Ennyi idő alatt ki lehet pihenni a fáradalmakat” – utalt egy nehéz nap utóéletére Fűzy Ákos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik