Sport

Új főnök Los Angelesben

mike d'antoni (mike d'antoni)
mike d'antoni (mike d'antoni)

Mike D'Antonit nevezték ki az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers vezetőedzőjének.

A 61 éves szakember ügynöke vasárnap éjszaka jelentette be, hogy a kaliforniai együttes vezetősége négy évre szóló megállapodást kötött ügyfelével, aki a múlt héten menesztett Mike Brown helyét veszi át a bajnoki címre is esélyesnek tartott gárdánál.

A 17-szeres NBA-győztes csapat a legutóbbi két szezonban a Nyugati főcsoport elődöntőjében esett ki a rájátszásban, ám a mostani szezont egyértelműen az újabb bajnoki cím reményében kezdte el. A vezetők nyáron a csapat sztárjai, Kobe Bryant és Pau Gasol mellé olyan kosarasokat szerződtettek, mint a liga jelenlegi legjobb centerének számító Dwight Howard, illetve az irányító Steve Nash. A tavaly kinevezett Brownnal azonban meglepően gyengén kezdett a Lakers, az előszezonban ugyanis mind a nyolc meccsét elveszítette, majd az alapszakasz első öt meccséből négyet elbukott, a trénert ezért menesztették.

A Lakerst a legutóbbi két meccsén átmenetileg Bernie Bickerstaff irányította, akivel mindkétszer győzött az együttes.
D’Antoni a londoni olimpián segédedzőként dolgozott az olimpiai bajnok amerikai válogatott mellett, előtte pedig közel négy évig a New York Knicks együttesét irányította. A ligában eddig a Phoenix Sunsszal érte el legnagyobb sikereit, 2005-ben és 2006-ban is főcsoportdöntőig vezette a csapatot, s a 2004/2005-ös szezon legjobb edzőjének járó címet is elnyerte.
A kaliforniaiak eredetileg a 67 éves sikertrénert, a Chicago Bullsszal hat, a Lakersszel pedig öt bajnoki címet gyűjtő Phil Jacksont szerették volna visszacsábítani, ám a tavaly visszavonult sztáredző a hírek szerint túl sok pénzt és befolyást kért az újabb szerepvállalásáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik