Megdobbant a Fradi-szív az oroszok ellen

Szinte végig a Volgográd vezetett a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportmeccsén Dabason, mégis a Ferencváros győzött.

A Bajnokok Ligája ötödik fordulójában azért lépett pályára a Fradi, hogy győzelme esetén bejelentkezzen a csoportelsőségért.

Zácsik Szandra nélkül vágott neki a meccsnek a Ferencváros, a klasszist ebben az évben már nem szerepeltetheti Elek Gábor, hiszen meg kellett műteni a játékos vállát. Mellesleg Nerea Pena sem játszhatott ezúttal, pedig ő nemrég azt nyilatkozta, a legjobb döntés volt a Ferencvároshoz igazolnia.

Volgográdban hatalmas különbsággel nyert a magyar csapat, így a papírforma ezúttal is hazai győzelmet ígért. Ehhez képest szinte végig az oroszok vezettek. 0-3, 11-16, 19-21 is volt az állás, ekkor azonban még jobban összeszedte magát a magyar csapat és Tomori találatával 22-21-nél először vezetett is.

Sőt, Szucsánszki góljánál, amikor már felrobbant a csarnok, kettővel ment a zöld-fehér gárda. 27-27-nél még egyenlített a Volgográd, ugyanakkor Tomori vezérletével a végén helyén volt a szíve a mieinknek, és megnyerték a meccset.

A Larvik is nyert, így Norvégiában kellene győzni a csoportelsőségért, vagy megtartani összesítésben az előnyünket az ellenféllel szemben.

Eredmény – női kézilabda Bajnokok Ligája

FTC Rail Cargo Hungaria – Dinamo Volgográd 30-28 (14-17)

Az állás:

1. Ferencváros 10 pont
2. Larvik 8 pont
3. Volgográd 2 pont
4. Savehof 0 pont

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.