Sport

Négypontos meccs előtt a női kézisek

Szombaton Kiskunhalason rangadót játszik a Fehérvár KC. Nem lehet más céljuk, hogy elvegyék az idei bajnokság meglepetés csapatának pályaelőnyét.

Két játékosra különösen nagy teher hárul majd, tekintettel arra, hogy Triscsuk Krisztina még nem léphet pályára a találkozón. Siti Eszter rutinjával, míg Tilinger Tamara elsősorban góljaival segítheti a gárdát. A Halas tavaly ugyan kiesett a pontvadászatból, ám ennek ellenére maradhattak az első osztályban. Az idei szezonban a volt ferencvárosi edző, és világbajnoki bronzérmes junior női kézilabda válogatott mestere, Golovin Vladimir irányításával azonban szárnyalnak, több skalpot is begyűjtöttek, sfőleg hzaia körneyzetben veszélyesek. A fehérváriak vetélytársai közül  a Siófok, valamint a Veszprém is elvérzett a Vári Szabó István Szakközépiskola csarnokában.  A tabellán a Halas a 6., míg az FKC a 7. helyen áll nyolc mérkőzés után, úgyhogy minden bizonnyal küzdelmes mérkőzésre van kilátás. Amennyiben a fehéráriak győzni tudnak, a két csapat helyet cserélhet a táblázaton.

– Két nehéz meccs vár még ránk az EB-szünet előtt, így a halasi sem lesz könnyű. Igen komoly eredményeket mutat fel soron következő ellenfelünk az idei szezonban. Tippelni nem szeretnék, de mindig nyerni megyünk ki a pályára, és majd kiderül, mit sikerül ebből megvalósítanunk! Mindennek az alapja a védekezés; úgy gondolom, most is ez lesz a meccs kimenetelében a döntő tényező. – nyilatkozta Siti Eszter az FKC irányítója.

– A védekezés az, amely nagyon fontos lesz szombaton; ugyanúgy meg kell tartanunk a – faultok számát, mint a Dunaújváros ellen, valamint a ziccerkihasználásnak is nagy a jelentősége. A Kiskunhalas eddig nagyon jól szerepel, nagyon nehéz meccsre számítok, de szeretnénk elhozni a pontokat! – mondta határozottan Tilinger Tamara.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik