Sport

A MOB az okos táplálkozást hirdeti

szabó bence (szabó bence, )
szabó bence (szabó bence, )

Kétszázezer hazai utánpótláskorú sportolóhoz szeretné eljuttatni üzenetét a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a tudatos sporttáplálkozás fontosságáról. E törekvés része az a most indult rendezvénysorozat, amelyet (T)egyél minden nap azért, hogy bajnok lehess! szlogennel hirdetett meg a MOB.

A londoni Magyar Olimpiai Csapat hivatalos sporttáplálkozási felkészítője, a SportVitalitás által lebonyolítandó rendezvények mellé számos olimpiai bajnok, sportvezető, sportszövetség és intézmény állt be támogatóként. Az élsportolók és a cég dietetikusai tudatos táplálkozásra nevelnek – olvasható a MOB honlapján.

Az eseménysorozat – amelynek fővédnöke Szabó Bence MOB-főtitkár, kétszeres olimpiai bajnok vívó – a népligeti Elek Gyula Sportarénában 250 gyerek és szülő részvételével indult útjára hétfőn. Az érdeklődők előtt Bartha Csaba, a MOB sportszakmai főmunkatársa hangsúlyozta: mára az élsportolóknak is fel kellett ismerniük, hogy eredményeiket nagyban befolyásolja a táplálkozásuk. 
A jövő olimpiai, világ-, és Európa-bajnokai abból a kétszázezer ifjú sportolóból kerülnek ki, akik most az utánpótlást alkotják. Ezek a rendezvények nekik szólnak, hogy felismertessük velük, már most sem mindegy, hogyan táplálkoznak. Ahhoz, hogy a következő évtizedekben továbbra is lépést tudjunk tartani a világ sportélvonalával, a sporttáplálkozás terén is fel kell zárkóznunk” – jelentette ki a szakember.

A rendezvénysorozat húsz helyszínt érint országszerte, az események hetente-kéthetente követik egymást, és mindegyiken találkozhatnak majd a gyerekek az adott város neves élsportolóival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik